Táborok
Erdély, 2025. május 26-31.
Iskolánk hetedik évfolyama a Határtalanul program keretében ellátogatott Erdélybe. A 7.a, b és c osztályokból összesen 43 diák vett részt a kiránduláson, és öt pedagógus kísérte őket: Rába Aranka, Soltész Gergely és a 3 osztályfőnök: Kisné Hudák Katalin, Hannig Barbara és Rácsai Róbert.
Első nap
A bepakolás után az iskola elől indultunk reggel 7 órakor. Első erdélyi megállóhelyünk és pihenőnk a Királyhágó volt, ahol gyönyörködhettünk a csodálatos kilátásban. Másodjára Körösfőn álltunk meg (itt ered a Körös folyó), ahol megtekintettük a falu nagyon szép, fiatornyos templomát és megkoszorúztuk Vasvári Pál emlékművét. Az úton végig Gergő bácsi mondott számos érdekes dolgot a történelemről, földrajzról, népszokásokról, érdekességekről stb. Miután megérkeztünk Kolozsvárra, az első szálláshelyünkre, a kipakolás után következett egy esti séta a városban, ahol megnéztük a csodálatos belvárost, a hatalmas Mátyás szobrot, a templomot, Mátyás király szülőházát és Sárkányölő Szent György szobrát, valamint a Bolyai-Babes egyetem kampuszát. Közben egy opera koncertet is meghallgathattunk – köztük magyar énekesekkel is. Visszaérkezés után mindenki ment aludni.
A teljes cikk itt folytatódik »
2024. ŐSZI ERZSÉBET – TÁBOR
A 2024. szeptemberében zajló Erzsébet-tábort nagyon várták azok az osztályok, akik szerencsésnek mondhatták magukat és nyertek a pályázaton.
Az időjárás kedvezően alakult minden csoportnak, nagyrészt kellemes időben teltek a napok, így a szabadtéri programokon is szívesen vettünk részt. Az étkező zaját, amit gyerekek százainak zsivaja okozott, ellensúlyozta a szabadtéren hajózással, focival, labdázással és tollasozással eltöltött idő. A szállásunkon más osztályokkal voltunk együtt, ami éjjel némi fejtörést és másnap álmosságot is eredményezett, de a színes programok felvillanyoztak mindenkit.
A segítőkész személyzet minden problémánkat megoldotta, amit csak kértünk, kölcsönözhettünk számos játékot, társast is a szabadidő eltöltésére. A kissé esős napon egy egész „Chill Room” állt rendelkezésünkre.
A felső tagozatból idén az 5.b osztály lehetett részese ennek az élménynek, így – már felsősként – az ő papírra vetett gondolataikat osztjuk meg a kedves olvasóval:
„Nagyon bírtam az Erzsébet-tábort. Hajókáztunk, csocsóztunk, digitális programon voltunk. Jövőre is szívesen mennék!” (Zalán)
„Szépen sütött a nap, így nagyon jó volt a hajókázás a Balatonon. …a fizika-kémia bemutató tetszett a legjobban. Estére elfáradtam, … de jókat vicceltünk a fiúkkal a szobában. Már másodszorra voltunk Zánkán, mindig jó éreztem magam ott, ezért máskor is szeretnék elmenni!” (Kirye)
„A második napon egy informatikai programon vettünk részt. Itt feladatokat kellett megoldani. A mi csapatunk a második legjobb eredményt érte el! A játékot vezető néni olyan izgatott lett az eredménytől, hogy azonnal fel kellett hívni az informatika tanárunkat ( Gabi nénit ), hogy gratuláljon”( Barni)
„A hajózást nagyon élveztem … nagyon tetszett a kutyás bemutató is” (Bori)
„Nagyon visszamennék, mert annyira jó volt és remélem, hogy vár vissza Zánka!” (Jázmina)
Csillag tábor
Nyári hőség, vonatfütty, Cuha patak, kirándulás, sport, kézműveskedés, játékos tanulás, ez jellemezte az idei Csillagtábort.
A tavalyi év sikeres tábora után ennek tanévnek a végén is megszerveztük kirándulós, napközis táborunkat.
A táborba két osztályból, 37 kisdiák jelentkezett. Minden nap más volt az úticél, a cél viszont ugyanaz, hogy sok új élményt szerezzenek, vidáman, játszva, tanuljanak, jól érezzék magukat egymás társaságában.
A tábor nyitó napján elutaztunk Balatonfüredre, onnan hajóval Tihanyba. Itt megnéztük az apátságot, a Belső-tónál jót játszottunk. A Levendula-házban érdekes, interaktív kiállítást tekintettünk meg, és az új ismeretekről totót tölthettek ki a gyerekek. A hazafelé vezető hajóút előtt pedig a Visszhang-dombon lévő új játszóteret is kipróbáltuk.
Kedden kézművesfoglalkozások után indultunk el a Fenyves malomba. Itt megismerkedtünk a malom történetével, működésével, kipróbálhattuk az őrlést. Végül a saját magunk által gyúrt tésztából készült finom pizzát ettünk.
Szerdán Zirc volt az első állomás. A Reguly Múzeumban régi mesterségekről szereztünk új ismereteket, és kézműveskedtünk is. Délután a tavalyi tábor kedvenc színhelyét látogattuk meg, a Cuha patak völgyébe kirándultunk. Csütörtök a sport jegyében telt a Serpa kalandparkban. Legyőzve a félelmeket, mindenki teljesítette az akadálypálya kihívásait, a többség a falmászást is kipróbálta.
Pénteken a kulturáé volt a főszerep. Reggel Balácára a Villa Románába érkeztünk. Először a római villát fedeztük fel egy kalandjáték során . Ezután a park játékos bejárása következett. A gyerekek csoportokban dolgoztak, volt malombajnokság, különbségkereső játék, memória, rejtvényfejtés a kőtárban. Ebéd után kézművesfoglalkozáson amulettet és malomjátékot készítettek.
A tábor a gyerekek, és a szülők elmondása szerint is rendkívül jól sikerült. Változatos programokkal , különböző helyszíneken próbáltuk élményszerűvé, emlékezetessé tenni a nyári szünet első hetét.
Köszönjük a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatását!
A Csillag táborban készült fényképek ide kattintva megtekinhetők
A 7. évfolyam nyelvi tábora Ausztriában
A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.



Iskolánk német nemzetiségi tagozatának kiemelt feladata a magas szintű nyelvoktatás megvalósítása és a német nyelvű országok kultúrájának megismerése. Diákjaink felső tagozatban lehetőséget kapnak, hogy anyanyelvi környezetben is fejleszthessék nyelvtudásukat. A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. pályázatán elnyert összeg nagymértékben támogatta céljaink elérését.
A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. pályázatán elnyert összeg nagymértékben támogatta céljaink elérését. A 7. évfolyam 2021. október 10-15. között 35 tanulóval és 4 kísérő pedagógussal utazott Ausztriába. Szálláshelyünk Flattach település Ausserfragant részében volt, az Ausserfraganter Wirt szállodában. A hotel kiváló körülményeket biztosított az anyanyelvi tanárok által megtartott tanórákhoz is. A délelőtti tanulás során kiemelt szerepet kapott a kommunikáció, a helyzetgyakorlatok, a szókincs és az eddigi ismeretek elmélyítése.
Diákjaink beszámolói alapján elmondhatjuk, hogy nagyon sok pozitív megerősítést és inspirációt kaptak a további nyelvtanuláshoz. Anyanyelvi környezetben gyakorlatra szert tenni azért jó, mert élőben, természetes körülmények között tapasztalják meg a gyerekek, hogy egy idegen nyelv tudása valóban híd az emberek között a megértésben. A délutáni kirándulások lehetővé tették, hogy megismerhessék a környéket, az Alpok természeti és kulturális kincseit.
Vasárnapi érkezés után felfedeztük Flattach települést
Hétfőn megcsodáltuk a hegyek világát. Bad Kleinkirchheimben a Brunach felvonópályán felmentünk egy 1908 méteres csúcsra, ahol friss hó és csodálatos panoráma fogadott bennünket. Utána a Feld am See-i állatparkba látogattunk. Itt a helyben tartott állatokat megsimogathatták, de érdekes volt a 3 szintes múzeum is. A vizek élővilága mellett „ellátogattunk” Kanadába és Afrikába is.
Kedden Bad Bleibergbe kirándultunk, ahol az egykori cink és ólombányát tekintettük meg. Landkornban mókás volt a majomvilág, ahol szabadon élnek a Japánban őshonos makákó majmok. A német nyelvű vezetés mindkét helyszínen még érdekesebbé tette a látogatást.

Szerdán Spittalban megnéztük a Néprajzi Múzeum gyűjteményét, ahol egykori gyerekjátékok, régi iskola, iskolai eszközök, különböző foglalkozások, a hegyimentés eszközei, lakások berendezési tárgyai elevenedtek meg. Láthattunk egy 3D-s filmet is, ami Karintia tartományt mutatta be, kiemelve a Hohe Tauern Nemzeti Park élővilágát. Majd elutaztunk Gmündbe, a Porsche Múzeumba. Itt az autógyártás történetét, régi és a legújabb modelleket csodálhattuk meg. A nap zárásaként a Groppentein vízesést néztük meg, egy erdei sétával összekötve.
Csütörtökön óriási élményben volt részünk a Mölltal gleccseren. 3122 méteren friss hó, mínusz 8 fok várt bennünket. A hegy kissé zord arcát mutatta, de felejthetetlen volt. Utána a Grossglockner lábánál fekvő festői kisvárosba, Heiligenblutba utaztunk. Megnéztük a templomot, Európa egyik legnagyobb fából készült szárnyasoltárát és a mellette lévő temetőt. Este értékeltük a csoportok munkáját. Kedves, humoros jeleneteket adtak elő a tanulók a heti élményeikhez kapcsolódva.
Pénteken hazafelé a világ híres épületeit, a klagenfurti Minimundusban tekintettük meg. A kiegészítő programok rengeteg új információt adtak a gyerekeknek, mindezt német nyelven. A nyelvi tábor sok pozitív megerősítést adott, formálta a közösséget és nagyszerű élményekkel gazdagította diákjainkat.
Dr. Kovácsné Balázs Tünde programszervező
Az Ausztriában készült fényképek ide kattintva elérhetők
A 6. évfolyam nyelvi tábora Ausztriában
A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Iskolánk német nemzetiségi tagozatának kiemelt feladata a magas szintű nyelvoktatás megvalósítása és a német nyelvű országok kultúrájának megismerése. Diákjaink felső tagozatban lehetőséget kapnak, hogy anyanyelvi környezetben is fejleszthessék nyelvtudásukat.
A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. pályázatán elnyert összeg nagymértékben támogatta céljaink elérését. A 6. évfolyam szeptember 12-17. között 39 tanulóval és 3 kísérő pedagógussal utazott Ausztriába. Szálláshelyünk Flattach település Ausserfragant részében volt, az Ausserfraganter Wirt szállodában. A hotel kiváló körülményeket biztosított az anyanyelvi tanárok által megtartott tanórákhoz is. A délelőtti tanulás során kiemelt szerepet kapott a kommunikáció, a helyzetgyakorlatok, a szókincs és az eddigi ismeretek elmélyítése.
Diákjaink beszámolói alapján elmondhatjuk, hogy nagyon sok pozitív megerősítést és inspirációt kaptak a további nyelvtanuláshoz. Anyanyelvi környezetben gyakorlatra szert tenni azért jó, mert élőben, természetes körülmények között tapasztalják meg a gyerekek, hogy egy idegen nyelv tudása valóban híd az emberek között a megértésben. A délutáni kirándulások lehetővé tették, hogy megismerhessék a környéket, az Alpok természeti és kulturális kincseit.
Vasárnapi érkezés után felfedeztük Flattach települést.Hétfő délután a Feld am See-i állatparkba látogattunk. Itt a helyben tartott állatokat megsimogathatták, de érdekes volt a 3 szintes múzeum is. A vizek élővilága mellett „ellátogattunk” Kanadába és Afrikába is. Utána Gmündben a Porsche Múzeumot tekintettük meg. Itt az autógyártás történetét, régi és a legújabb modelleket csodálhattuk meg.
Kedden óriási élményben volt részünk a Mölltal gleccseren. 3122 méteren friss hó várt bennünket. A csodálatos panoráma lenyűgöző volt. Az étteremben helyi ételeket kóstoltunk meg. Utána a Grossglockner lábánál fekvő festői kisvárosba, Heiligenblutba utaztunk. Megnéztük a templomot, Európa egyik legnagyobb fából készült szárnyasoltárát és a mellette lévő temetőt.
Szerdán Spittalban megnéztük a Néprajzi Múzeum gyűjteményét, ahol egykori gyerekjátékok, régi iskola, iskolai eszközök, különböző foglalkozások, a hegyimentés eszközei, lakások berendezési tárgyai elevenedtek meg. Láthattunk egy 3D-s filmet is, ami Karintia tartományt mutatta be, kiemelve a Hohe Tauern Nemzeti Park élővilágát. A napot a Goldeck hegyén fejeztük be. Jó összehasonlítási lehetőségünk volt a Mölltal gleccserrel növények, kőzetek, felszín tekintetében.
Csütörtökön Bad Bleibergbe kirándultunk, ahol egykor cink és ólombánya működött. Különleges élmény volt bányászruhát venni, és az interaktív kiállítást megtekinteni. A Groppenstein szurdokban sétáltunk utána, ahol csodálatos természeti környezetben, sziklák, vízesések mellett vezetett útunk. Este került sor a heti munka értékelésére.
Pénteken hazafelé a világ híres épületeit, a klagenfurti Minimundusban tekintettük meg. A kiegészítő programok rengeteg új információt adtak a gyerekeknek, mindezt német nyelven. A nyelvi tábor erős motiváció az idegen nyelv további sikeres tanulására.





