Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 4 vendég3 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Nemzetiségi projekt nap

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

megvalosultemmi2019

Iskolánkban hagyomány, hogy a német nemzetiségi tagozaton tanuló diákok számára nemzetiségi projektnap keretében olyan programot szervezünk, amellyel jobban megismertethetjük velük a svábok életét, szokásait. Minden évfolyam más-más programon vehet részt, így körkörösen bővítheti ismereteit.

 

A 2020/2021-es tanévben a 4. évfolyam a budaörsi Bleyer Jakab tájházban tekinthette meg a helytörténeti gyűjteményt. Megnézték a hagyományos, három osztatú épületet (szoba – konyha – szoba). A gyerekek rácsodálkoztak a régi tárgyakra, örömmel találgatták egyikről- másikról, vajon mire is használhatták. Megpróbálták leolvasni a falvédőkre hímzett gótbetűs német szövegeket, ismerős szavakat fedeztek fel benne, majd tanítói segítséggel lefordították őket.

IMG_20210608_101735 IMG_20210608_110625

A tiszta szobában, a már jól ismert berendezési tárgyakon kívül, külön érdekesség volt számukra, hogy az intartziás szekrényekben ott lógtak a budaörsi sváb viselet ruhadarabjai.

 

Egy külön teremben hatalmas leporellókon járhatták végig a svábok útját a betelepítéstől napjainkig. Korabeli képeken láthatták a svábok Dunán úszó csónakjait (Ulmer Schachtel), rajtuk hatalmas ládáikkal, népviseletüket, illetve a népszokásaik során készült felvételeket.

IMG_20210608_101810 IMG_20210608_093616

Ezt követően egy városnéző séta során a múzeum munkatársa bemutatta tanulóinknak Budaörs legfontosabb épületeit, emlékhelyeit.

 

A nap végén programot egy  hajózással zártuk.

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum