Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 6 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Reptérlátogatás

Reptérlátogatás

DSCN0109

 

Szeptember 8-án a 7.c és a 6.a osztály tagjai – egy sikeres pályázatnak köszönhetően – ellátogathattak Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Először a repülőtér 2B terminálja mellett elhelyezkedő Aeroparkot tekintettük meg. Ez tulajdonképpen egy repülőgép múzeum, ahol megismerhettük a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes történetét, valamint a legismertebb utasszállító repülőgépeket és számos repülőtéri kiszolgáló eszközt is közelebbről szemügyre vehettünk. A repülőgépekre fel is mehettünk, a nyitott pilótafülkékbe pedig beülhettünk.

De a nap csúcspontja még ezután következett! A reptérlátogatás, ami igazából egy buszos túra oda, ahová még az utasok sem jutnak el…

Szigorú biztonsági ellenőrzés után juthattunk be a reptéri busszal a repülőtér forgalmi területeire. Fantasztikus élmény volt, szinte karnyújtásnyira álltak tőlünk az óriási utasszállító gépek! Közvetlen közelről láthattuk a fel- és leszálló, guruló és földön tartózkodó, kiszolgálás alatt lévő repülőgépeket, miközben vezetőnk rengeteg érdekes információval vezetett be minket a légiközlekedés varázslatos világába. Megnéztük a kifutópályákat, a radarokat, az irányítótornyot, sőt a repülőtér tűzoltóbázisán is jártunk.

De még egy igazi meglepetés is várt ránk! Ezen a napon, szeptember 8-án köszöntötték először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2015 óta forgalomban lévő, a világ legmodernebb utasszállítójának számító Airbus A350-at. És ezt mi – a nemzetközi sajtó képviselőivel együtt – közvetlen közelről láthattuk!

Hatalmas volt a készülődés! A rendőrségi helikopter már percekkel a nagy esemény előtt a fejünk felett körözött, amikor végre megpillantottuk mi is a fényesen csillogó gépmadarat a levegőben. A fejünk felett megtett tiszteletkör után vízsugárral köszöntötték a ferihegyi reptérre először leszálló gépet.

Örültünk, hogy egy ilyen különleges napon sikerült ellátogatnunk a magyarországi légi közlekedés központjába!

 

A reptéren készült fényképek ide kattintva megtekinhetők

 

Bokor Zsuzsanna

 

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum