Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Tanterem felújítás

Tanterem felújítás

A tanévnyitón kicsit lehangoltan vették tudomásul mind a gyerekek, mind a szülők, hogy az 5.a osztály nem a szépen felújított épületben kezdi el felső tagozatos tanulmányait.

Aztán jött a szülői értekezlet. Koronczainé Heni és Süvegesné Andi összefogásra buzdította a jelenlévőket. Sok ötlet, lehetőség merült fel, hogyan tehetnék szebbé, barátságosabbá gyermekeik tantermét. Valóságos kis csapat vette a kezébe a szervezést. A két anyuka nagy odaadással fogta össze a munkát az első lépéstől az utolsóig.

Nemcsak álom volt, valóság lett. Egyik hétvégén festettek, takarítottak, az őszi szünetben pedig felcsiszolták és lelakkozták a parkettát, lemázolták az ablakpárkányokat. Fantasztikus munkát végeztek, amibe bevonták a gyerekeket is. Ők is segítettek a pakolásban, a takarításban.

Már csak a csinosítás van vissza, ugyanis a szép falakhoz új függönykarnist is felszereltek. Ügyes anyukák, Viziné Andi és Bánóné Kriszti, pedig most varrják az új függönyöket, amit a Koronczai család ajánlott fel. A Pölös család egy szőnyeggel ajándékozott meg bennünket. Nagyon jó érzés volt ma belépni a terembe. És nemcsak az esztétikai élmény miatt!!

Nehéz szavakat találni, amelyek méltóképpen fejezik ki a hálát. A példaértékű összefogásnak csodás eredménye lett.

Köszönjük Szántó Zsuzsának, hogy a VKSZ-től beszerezte az anyagokat a felújításhoz, nyitotta-zárta az épületet, Süveges István szülőnek, hogy a szakértelmével irányította az egész munkát, valamennyi szülőnek, aki bármilyen formában segített és a takarító személyzetnek, akik a végső rendrakást elvégezték.

Az 5.a osztálynak egy feladata van, jó teljesítményt nyújtani, sikeresen tanulni ebben a szép környezetben.

Dr. Kovácsné Balázs Tünde osztályfőnök

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum