Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 5 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Parlamenti látogatás

Parlamenti látogatás, 2013. október 11.

Parlamenti látogatáson vett részt iskolánk két osztálya, a 8.c és a 7.b október 11-én. Egyébként három nappal korábban, október 8-án volt 111 éve, hogy átadták a Steindl Imre tervezte épületet.

Nagyon szép időben indultunk el, bár a reggeli 7.20 vonat indulásakor még kissé hűvös volt. Hamar beérkeztünk Budapestre, a Déli Pályaudvarra, ahol a szokásos gyors számolás után (nehogy valakit elhagyjunk) mentünk jegyet venni, majd irány a metró.

A Kossuth térnél bizony szomorú látvány fogadott bennünket: óriási területen folynak a felújítási munkálatok. No, de valamit valamiért: természetes, hogy egy építkezés, felújítás sose szép látvány, de látható volt, hogy komolyan folyt a munka – tucatjával dolgoztak a munkagépek és a munkások. Úgy hallottuk, hogy tavasszal már elkészülnek a munkálatokkal, így reméljük, ha legközelebb megyünk, akkor már a megújult, szép környezetben láthatjuk az Országházat.

A szokásos biztonsági ellenőrzés után bejutottunk a „Nemzet Templomába”. A kitűnő idegenvezető mellé parlamenti őrt is kaptunk kíséretül, mindannyian nagyon kedvesek, segítőkészek voltak. Az idegenvezető hölgy előadása érdekes, kimerítő és érdekfeszítő volt, mintegy háromnegyed órán át hallgattuk nagy érdeklődéssel.

Jómagam harmadik alkalommal jártam a Parlamentben, de még mindig lenyűgöz a monumentális épület, a csodálatos berendezés, a színes ablakok és persze maga az épület története is. Azt hiszem, ez a huszadik látogatás után sem fog változni. Szintén nagy élmény volt mindannyiunknak, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt a koronázási jelvények is; elvégre azt a koronát láthattuk a kupolateremben, amelyet többek között Szent István, Szent László és Mátyás király is viseltek.

A társalgószoba gyönyörű berendezése, a csodálatos herendi porcelánváza is örök élmény marad, akárcsak az alsóházi terem, amelynek a karzatára szintén bemehettünk, lévén pénteken nincsen ülés.

Az idegenvezetés befejeztével gyalog átmentünk a budai Várba, – ahol szintén felújítási munkálatok folynak – megtekintettük a Mátyás templomot, Halászbástyát és a többi gyönyörű, régi épületet. Itt kaptak a gyerekek egy óra szabadidőt, amit nézelődéssel, sétálgatással és vásárlással töltöttek.

Ezután irány a Déli Pu., majd négy órára haza is értünk.

Reméljük, hamarosan újra el tudunk menni, és bízunk benne, minél több diákunk láthatja a Parlamentet belülről, és átélheti ezt a fantasztikus élményt!

A kirándulás szervezői: Piri Orsolya, Lengyel Károly, Kis Attila és Rácsai Róbert voltak.

Írta: Rácsai Róbert

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum