Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 4 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Tantestületi kirándulás

Tantestületi kirándulás

2013.06.18.

 

A Dózsa iskola hagyományaihoz híven a tanév lezárása után útnak indult a tantestület. Igazi felüdülés volt egy hosszú, dolgos tanév után.

Nem mentünk messze. Badacsonytomaj, ez az ősi település volt az első állomás. A honfoglalás utáni időkben keresztény szőlőművelők lakták, majd bencés szerzetesek telepedtek le, akik Isten dicsőségére templomot is építettek a bazaltorgonák lábánál. Úgy gondolták, hogy a munka csak Isten áldásával lehet gyümölcsöző.

Itt csodáltuk meg az 1930-32-ben épült kéttornyú, neoromán Szent Imre templomot, ami nemcsak Badacsonytomajnak, hanem Európának is egyedülálló bazaltékessége. A templomban a kántor (aki az idegenvezetőnk volt), orgonán eljátszott egy gyönyörű Bach prelúdiumot. Varázslatos volt.

Nem lehetett kihagyni Badacsonytomaj központjában álló Tájházat , ami Nagy Miklós tanár, helytörténész gyűjtőmunkája eredményeként nyílott meg 1983-ban.

Ezután egy kis lazítás következett: andalgás a Balaton parton, csak annyi pancsolás, ami ruhában is megengedhető.

Majd ismét útnak indultunk, mert látni kellett a fehérségével messziről kitűnő Szegedy Róza- házat, ami a környék leghíresebb épülete. 1790-ben épült parasztbarokk stílusban. Itt áll a nevezetes kandalló is, amelynek melegénél írogatta regéit Szegedy Róza szerelme, Kisfaludy Sándor, költő. Az ő háza ma étterem, innen érkezett a kellemes, hűs meglepetés ürmös bor formájában. Ezt az édes- keserű, ürömfűvel és fűszerekkel ízesített bort a középkorban gyógyszerek kísérőjeként használták az orvosdoktorok, mert a keserű orvosságokat így könnyebben lehetett beadni.

Ezután elsétáltunk a Rózsakő étterembe. A borpince a nevét egy tőle nem messze található sziklaképződményről kapta, amelyet Rózsakőnek neveznek. Ez az asztal formájú szikladarab évszázadokkal ezelőtt gurult le a hegy lejtőin, amin a hely híres szerelmespárja gyakran üldögélt.

 A kellemes teraszon finomakat ettünk és sokat beszélgettünk egymással.

Délután  Szentbékállára utaztunk és megcsodáltuk a kőtengert. A Káli – medence közös kincse talán itt a legszebb. Úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején itt hévizes források törtek föl és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá változtatta. A híres Ingókőre csak a bátrak merészkedtek fel.

Nem kellett messze utaznunk ahhoz, hogy egy más világba érezhessük magunkat.

Jövőre ugyanígy útnak indulunk, van egy évünk kitalálni, hogy hova.

 Nem lesz nehéz.

973650_614558128568776_1566195267_n OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum