Jel, mondat, jelmondat

Amikor az ember azon fáradozik, hogy elveit, értékeit, eszméit tömören, érthetően fejezze ki, rendszerint két lehetősége van.

Az egyik az, hogy jelképekhez, szimbólumokhoz fordul segítségért. Ezek közül választ vagy készít magának, közösségének olyan jelet, jelképet, amely hordozza és közvetíti a számára kincsnél is drágább szellemi, lelki, erkölcsi elveket, értékeket. Gondoljunk csak Hazánk gyönyörű címerére vagy zászlójára!

A másik lehetőség, hogy nem jelekbe, jelképekbe, szimbólumokba, hanem szavakba tömörítjük elveinket, értékeinket. Mindazt, amit megőrzendőnek, fontosnak, továbbítandónak és kincsnek tartunk. Akár személyesen, akár a hivatásunkban, akár a közösség tagjaként, annak számára, egymást gazdagítandó.

Gondoljunk csak Himnuszunk, Szózatunk, imádságaink és a  Biblia  gyönyörű soraira!

Így van ez az iskolában is, itt is szükség van  jelképekre,  jelekre, jelmondatokra .

Az európai iskolázás történetében talán a középkor angol kollégiumaiban (a szerzetesrendek ihletésére) jelent meg legelőször az un. jelmondatos napi pedagógiai cselekvésterv. A rektor (igazgató) reggelenként, pármondatos figyelemfelhívó, lelkesítő beszédet intézett, és intéz ma is, a kollégista fiúkhoz. Ők igyekszenek egész nap ezeknek az elvárásoknak, ajánlásoknak, intéseknek és buzdításoknak a szellemében viselkedni, cselekedni. A nap végén, mindezt számon is kérik; önmaguktól, egymástól a kollégisták.

Sok évszázada működik ez így, az angolszász típusú iskolaközösségekben, világszerte, és ma is. De nemcsak az angolszászokban!

Hazánkban, a hagyománytisztelő iskolák között hamar vert gyökeret ez a pedagógiai módszer. Debrecen, Gödöllő, Sárospatak, Kolozsvár, Veszprém, Pápa etc. híres iskoláiban szintén adtak a diáknak heti, napi szellemi, lelki útravalót a Mesterek, Rektorok.

Iskolánkban 1967 óta van jelmondat! Kováts Sándor igazgató úr, szeretve tisztelt elődöm vezette be tudomásom szerint ezt a nevelési módszert. Negyvenöt éve már, hogy nincs egyetlen olyan tanítási nap sem, amikor ne lenne jelmondat minden dózsás osztály tábláján! Ennek magam is tanúja vagyok, már ami az 1981-1991-es illetve a 2001-2012-es kétszer tízéves dózsás időszakomat illeti.

Úgy tapasztaljuk, hogy tanítványaink nyitott füllel és értelemmel, jó szívvel, tiszta lélekkel fogadják a hétfő reggeli „hangos” jelmondatait. Heti magatartásukban, viselkedésükben kimutatható a törekvés azok követésére, megtartására, napi szellemi, lelki, erkölcsi beépítésére. Ezek a jelmondatok nem imperativusok (parancsok), sokkal inkább figyelmet felkeltő pedagógiai ajánlások, „a közösségi élet használati utasításai”, amelyek betartásával minden dózsás jól jár.

Hogy a kívülálló is tájékozódjék, nézzünk párat, a leggyakrabban előfordulók közül!

Tedd a jót, kerüld a rosszat!

Ki mint vet, úgy arat!

A szorgalom erény.

A mi munkánk a tanulás.

Sok kicsi sokra megy.

Az udvariasság erény!

Kerüld az erőszakot!

Hősökre emlékezünk!

Méltóképpen ünnepelj!

Illedelmesen köszönj!

Becsüld a közvagyont!

Óvd a növényeket!

Tarts napirendet!

Pontosságra törekedj!

A házirendet tartsd be!

 Olvass naponta!

A hetes felelős.

A tulajdon szent.

 Mindenki felelős etc. etc.

 A jelmondatok hétfőn reggelente, 7⁵⁰-től a „hangosban” (iskolarádió), egy párperces igazgatói „elmélkedésben” – a gyerekek nyelvén – hangzanak el. Gyakran fűszerezve irodalmi, vagy mindennapi példával, élménnyel és tapasztalással. Azonban mindig megőrizzük illetve elvárjuk és betartjuk a személyiség és közösség jogainak és követelményeinek tiszteletét. Neveket csak akkor említünk, ha az nem ütközik az emberi méltóság (dignitas humana) elengedhetetlen tiszteletének alapelveivel (alkotmányosság, törvényesség, lelkiismeret, szakmaiság).

Tanítványaink szeretik a jelmondatot, s a „hangost”. Kedves, közvetlen munkatársam mondta el, hogy egyszer otthon a vacsora közben az asztalnál, a két dózsás gyerekük között egy kisebb vitát a jelmondattal döntött el a család. Tehát a jelmondat, mint sajátos „ultima ratio” (utolsó észérv) is hasznos és hatásos lehet olykor, a mindennapi élet számos dilemmája megoldásában!

Legnagyobb erénye azonban a jelmondatnak, hogy immár 45 éve, erkölcsi, lelki, szellemi értéket közvetít, tart meg és gyarapít. Ezzel minden dózsás gyermek benső világát formálja, alakítja, teszi gazdagabbá.

 Isten tartsa meg jó szokásunkat, számos éven (évtizeden és évszázadon) át!

Veszprém, 2012. március 7.

                                                                                                          Veress József

                                                                                                              igazgató

A szülői közösség kezdeményezésével a használatunkban lévő Építők-pályáján április 14-én „kapanapot” tartottunk.

A környéken és távolabb lakó szülők, gyerekek és tanítóik, tanáraik nagy munkát végezte! A pálya futósávját a terület több mint felén gyomtalanították, 10-től 13 óráig.

Létezik még összefogás, működik még a kaláka szelleme!

A jó hangulatú munkáért köszönettel tartozunk: Kocsis Csabának és családjának, Szilágyi Jánosnak és családjának,Szente Lászlónak, Böcskei Károlynak, Varga Józsefnének, Szabó Józsefnének, Heizer Tamásnak, Ángyán László tanár úrnak, Dr. Csehné Hadnagy Andrea és Szabóné Fuit Zsuzsa tanítónőknek, Veress József igazgató úrnak, Holcsek András és Tamás tanulóinknak,valamint a szervezésért Soltész Gergely DÖK vezető tanárnak, illetve a Szülői Közösség vezetőségének, köztük Dr Herth Viktóriának és dr Kisvarga Magdolnának.

Péringer Ferencné Marika néni a gondnok pedig mindenről gondoskodott.

             Mindenkinek köszönjük szépen!

Az alábbi linkre kattintva olvasható a program.

Nyitott kapuk napja 2012.