Author Archive
Együtt szaval a Nemzet
2014. január 22-én, a Magyar kultúra napján, iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói részt vettek az Együtt szaval a Nemzet kezdeményezésben. A Jordán Tamás vezette közös szavalatban, az internet segítségével, több min százezren mondhatták közösen a Himnuszt.
Elhunyt Eisenbeck István
„Olyan csend van így nélküled,
hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani…”
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
EISENBECK ISTVÁN, iskolánk korábbi igazgatója,
életének 69. évében türelemmel viselt, hosszan tartó betegségben
2013. december 27-én elhunyt.
Temetése 2014. január 7-én 15 órakor lesz a Vámosi úti temetőben. Veszprém Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.
Interjú a „Pro Urbe” díjas igazgatóval-2011
Márton nap – Német nemzetiségi bál
Immáron 4. alkalommal rendezte meg a német nemzetiségi tagozat a Márton napi bált.
Idén is nagy érdeklődés kísérte rendezvényünket. Igazgató úr köszöntő szavai után kilenc osztály, 2 első osztályunk van, táncbemutatóját mókás vetélkedők követték. Vidám hangulatban játszottak a szülők is. Az elfogyasztott finomságok után tánctanulás, majd a tombolasorsolás volt a program. A fődíjat Martonosi Emma 1.b osztályos tanuló szülei ajánlották fel, egy 10.000ft értékű ajándékutalványt a Baricska csárdába. A tombolatárgyak között volt sütnivaló egész liba, libacomb, labda, játék, édesség, könyv, kozmetikai szerek, műszaki cikkek. Sajnos nem mindenkinek volt szerencséje, ezért néhány könnycsepp is csillogott a szemekben. Reméljük ennek ellenére mindenki jól érezte magát és jövőre is találkozunk!
Köszönöm a szülők és a kollégák segítségét a rendezvény lebonyolításában.
Dr. Kovácsné Balázs Tünde tagozatvezető
Bolyai matematika csapatverseny
Iskolánk 8. osztályosai sikerrel szerepeltek a megyei Bolyai matematika csapatversenyen. A négy fős csapat az erős és népes mezőnyben az előkelő 5. helyezést szerezte meg.
csapattagok voltak:
Lengyel Dorottya 8.a, Balogh András 8.a, Horváth András 8.b, Nagy Sándor Dávid 8.b.
felkészítő tanáruk: Csongrádiné Baksa Katalin
Gratulálunk!

