Német nemzetiségi kirándulás Mórra

A programot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

emmi2019

Ötödikes diákjaink átlépve a megye határát egy másik tájegység német nemzetiségi kultúrájával ismerkedtek. A városa Vértes és a Bakony hegységek közötti völgyben fekszik. Az 1700-as évek első felében három nagy hullámban érkeztek ide a német telepesek; nagyrészt Ausztriából, Bajorországból és a Fekete-erdőből. A Lamberg kastély barokk épületében található a Móri Emléktár és Művészeti Kiállítás. Az állandó kiállítás része a sváb szoba, ahol a mindennapi élet eszközeivel ismerkedhettek tanulóink.

A sváb tájház az ide telepített német lakosság életébe enged bepillantani. A szobában megtekintettük az 1900-as évek elejéről származó bútoraikat, használati tárgyaikat, népviseletüket, imakönyveiket, egyéb vallási emlékeiket.

Mor2021

A konyha részben láthattuk a jellegzetes, „sváb”színes virágcsokros mintájú étkészletet, valamint a különféle köcsögöket, törő és őrlő berendezéseket. Egyik különleges tárgyuk a fújt technikával, üvegből készült rovarcsapda. A kamrában azokkal a tárgyakkal találkoztunk, amelyeket nem mindennap használtak, a mosás, vasalás, a kenyérsütés, a zöldségek és a káposzta szeléséhez szükséges eszközöket. A kamra egyik legérdekesebb tárgya a kézihajtású mosógép, mely az automata mosógép őse lehetett.

A tanulók a vezetés során sok információ birtokába jutottak. Megelevenedtek a tankönyvek lapjai, tapasztalati úton ismerkedhettek a tárgyakkal, a hozzájuk kapcsolódó történetekkel, szokásokkal. A vezetés végén egy autentikus filmet is megnézhettek és interaktív játékokban vehettek részt.

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását.

Móron készült fényképek ide kattintva megtekinthetők

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Iskolai időjárás adatok
Nincs elérhető adat az állomástól.
Mesterprogram
Spacebuzz
Képek gyüjteménye
Arhívum