Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég3 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Föld napi témanap értékelése

2 Április 21-én, a Föld napja alkalmából rendezett műveltségi vetélkedőnkön a felső tagozatos tanulók osztályonként, csapatban vagy egyéni versenyzőként vállalták a megmérettetést. A diákönkormányzat – elismerve a legjobb teljesítményeket az első három helyezetett jutalmazta.

A történelmi műveltségi versenyen résztvevő 6. és 7. osztályos csapatok teljesítményét értékelve, Kárpáti Gyöngyi néni munkaközösség vezetőt adta át a 6. évfolyamnak az elismerő oklevelet és a jutalmakat.

 A 6. évfolyamon:
A dobogó harmadik helyét a „Kalandozósok” csapata foglalhatná el, amelynek tagjai Csefkó Bettina, Himmer Enikő, Mann Rita, Orbán Laura és Pölös Gréta 6. a osztályból  és 54, 5 pontot értek el a 10 csapat közül.
Második helyen végzett a „Hatodikosok” csapata, akik szintén a 6. a osztályból érkeztek, név szerint, Vizi Péter, Gödri Levente, Bánó Szabolcs, Bogdán Benedek és Koronczai Bence alkotta 58,5 pontot elérve.
Az 1.
helyezett lett „A 6 alma” csapat a 6. a osztályból, melynek tagjai, Bíró Márton, Bús Nóra, Göndör Dávid, Kerékgyártó Bence, Süveges Luca, Szauter Benedek voltak, ők 61,5 pontot értek el a nemes versengésben. Gratulálunk a helyezett csapatoknak és minden résztvevőnek.

A 7. évfolyamosok Kis Attila tanár úr adja át az elismerő oklevelet és az ajándékcsomagokat.
A 7. évfolyamon 13 csapat vetélkedett, s  közülük 3. helyet szerezte meg az „XY” nevet viselő 7. c osztály diákjaiból álló csapat, Csizmazia Marcell, Kovács Martin, Király Tamara, Nyírő Ágnes, Varga Bálint.
A 2. helyen végzett a „Tatuk” csapata a 7.a-ból Bede Gabriella, Dobos Karolin, Farkas Luca, Gál Zsófia 50 pontot elérve, és
a képzeletbeli dobogó első helyét foglalhatná el az „Óriások” csapata a 7.a-ból, Takács Vivien, Erős Bendegúz, Fekete Lőrinc, Szőllőskei Levente, Pék Júlia 56 pontot elérve.

– A sportos ügyességi feladatokat sikeresen és lelkesen teljesítették a 5. osztály csapatai

A váltóversenyen
I. helyezett az 5. csapat 9 ponttal
II. helyezett a 3. csapat 21 ponttal
III. helyezett  a 2. csapat 22 ponttal
IV. helyezett a 1. csapat 25 ponttal
V.
helyezett lett a 4. csapat 28 ponttal

A bombázó játékban (osztályonként)
I. helyezett:
5. b
II. helyezett: 5. a
III.helyezett:  5. c

Az üldözőverseny osztályonkénti sorrendje
I. helyezett:
5. a
II. helyezett:
5. b
III. helyezett: 5. c

S végül a kötélhúzó verseny sorrendje a következő volt
I. helyezett:
5. b
II. helyezett: 5. b
III. helyezett:  5. c

– a 8. évfolyamon a röplabdában mérkőztek a csapatok, melyet a 8.b csapata  nyert meg majd az ezt követő focitornán a 8. c fiú és a 8. b lány csapata végzett az első helyen. Az értékelés és jutalmazás ezen az állomáson már a helyszínen megtörtént. Gratulálunk a nyertes csapatoknak.
Dicséret illeti a résztvevőket a sportszerű viselkedésért.

 A 6. osztályosok informatikai feladatokat oldottak meg egyénileg, a témanap keretében.
A következő eredmények születtek az évfolyamon:
Jutalmukat Tislerné Ferencz Anett tanárnőtől vehették át        

logo és keresztrejtvény

  1. helyezést ért el Bogdán Benedek 6. a
  2. hely megosztva Koronczai Bence 6. a
    Szauter Benedek 6. a              
  3. hely Kerékgyártó Bence 6. a

gyors billentyű használat

  1. hely Szabados Dániel 6. c
  2. hely Friedl Viktória 6. b
  3. hely Fenyő Laura 6. b

 

3D forma tervezés

  1. hely Kerékgyártó Bence 6. a
  2. hely Szűcs Viktória 6. b
  3. hely Horváth Kristóf 6. b

Gratulálunk a szép teljesítményekhez és a kreatív feladat megoldásokhoz,a helyezettek a későbbiekben még egy különleges meglepetés ajándékra is számíthatnak.

Végezetül az 5. és 8. osztályosok csapatai a műveltségi terület sokrétű feladványaival birkóztak meg sikeresen.
Lengyel Károly igazgató úr az 5. osztályosoknak és Nagyné Csapó Mariann tanárnő a 8. évfolyam csapat képviselőjének adta át a diákönkormányzat elismerő oklevelét és a meglepetés csomagot.

5. osztályosok:

III. hely „Illumináció” 5. c (5 fő) 76 pont
Tagok: Szloboda Bence, Póta Dániel, Sárkány Gergely, Anisics Bendegúz, Boncz Ádám
II. hely „Csodacsacsik” 5. a (7 fő) 79 pont
Tagok:
Sándor Bori, Varga Dominika, Menyhárd Lídia, Kerekes Júlia, Görbicz Flóra, Varju Fanni, Boros Bettina
I.
hely: „Ügyi-fagyik” 5. a (7 fő) 83 pont
Tagok:
Csóka Panna, Csizmazia Lili,Lesetár Szandra, Komáromy Liza, Kocsis Hanna, Kiss Gabriella, Heizer Nóra

 8. osztályosok

III. „Hamucipőkék”  8. b (6 fő) 56, 5 pont
Tagok:
Csehó Eszter Zsófia, Fábián Éva, Szarvas Júlia, Xü Jáde Li, Lestár Blanka

II. „Pofánk” 8. b  (6 fő)  59 pont
Tagok:
Varga Boldizsár, Horváth Benjámin, Szarvas Vilmos,Szakács Patrik, Hegyi Marcell, Nagy Botond
II.
„Csillám kecskék” 8. c (4 fő)  61 pont
Tagok:
Sasvári Vivien, Kolinger Henriett, Böcskei Eszter, Nádasdi Adrienn

A 8. évfolyamosok a témanap kezdetén, a nyelvi helyszínen egy nagyon értékes tartalmú plakátot készítettek a Föld napjához kapcsolódva, amely a diák önkormányzati faliújságon megtekinthettek.

 Szeretném megköszönni a valamennyi tanárkollégának, hogy lelkes szervező munkájával és a lebonyolításban vállalt segítő közreműködésével hozzájárult a sikeres lebonyolításhoz. Vajda- Kovács Ági néninek az egyedi tervezésű okleveleket és azt, hogy  jóvoltából már a hangulatos fotók is megtekinthetőek az iskolánk honlapján.

 Bízom benne, hogy új ismerettel és élménnyel gazdagodtatok, jól és kellemesen telt a napotok, s talán ehhez hozzájárult az is, hogy a Balaton- Kertész Kft. friss gyümölccsel és ivólével kedveskedett nekünk. Reméljük szívesen fogadnátok a jövő évi folytatást, melyhez várjuk téma javaslataitokat.

                                                                                                                              Lambert Zsuzsanna
felsős diákönkormányzati vezető

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum