Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 5 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Német nemzetiségi program – Városlőd

Április 13-14. között a német nemzetiségi tagozat 5 évfolyama, összesen 96 tanuló, Városlődön táborozott.  Ebben a formában első alkalommal szerveztük meg ezt a tematikus programot. A projekt célja, a német nemzetiségi népismeret továbbfejlesztése volt. Rövid vonatozás után érkezett meg a nagy csapat tanárok és diákok. Első nap a helyi Tájházba látogattunk, ahol Rózsika néni vezetésével megismerhettünk a betelepülő németek szokásait, népviseletét és a régi mesterségeket. Végignéztük a ház berendezési és használati tárgyait, megpróbáltuk lefordítani a konyhai falvédők szövegét. Minden évfolyamnak egy feladatlap alapján kellett kutató munkát folytatni. Délután megtekintettük a falu nevezetességeit, plakátot készítettünk, majd a finom vacsora után minden osztály egy német nyelvű műsort adott elő. Éjszaka a vadregényes táj, az átélt élmények és a sok megbeszélni való néhány tanulót „virrasztásra” késztetett, így volt, aki frissen és volt, aki álmosan fogott hozzá másnap a reggelihez. Szombat délelőtt kézműves foglalkozásokon ügyeskedhettek diákjaink. Volt nemezelés, csuhéfonás, üvegfestés, mozaikkép készítés. Örömmel töltött el bennünket, hogy nemcsak hasznos, de vidám hangulatú is volt az itt eltöltött idő, a gyerekek jól érezték magukat.  Köszönjük a szülőknek, hogy a tanulók hazaszállításában aktívan közreműködtek. Valamennyi kollégámnak is köszönettel tartozom, akik hozzájárultak a tervek sikeres megvalósításához.
Tanárok, kísérők, szervezők: Ruzsicsné Ring Éva, Oszkó Beáta,dr.Kissné Letykó Judit, Baum Csabáné, Szabóné Harlai Katalin, Kondorné Denk Zsuzsanna, Pigler Károly, Kárpátiné Németh Gyöngyi, Bokor Zsuzsanna, Horog Zsuzsanna, Fertig Erzsébet
Dr. Kovácsné Balázs Tünde tagozatvezető

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum