Nagy megtiszteltetés érte Veress Józsefet, iskolánk igazgatóját.

Ebben az évben ő nyerte el a Brusznyai-díjat, amit 2014. január 11-én, szombaton ünnepélyes keretek között vehetett át.

Brusznyai Árpád középiskolai tanár volt, aki 1956-ban kiállt a szabadság, az igazság és az emberi méltóság mellett. Nemes cselekedetéért a kommunista megtorlás idején életét adta.

Veress József igazgató úr, Jóska bácsi ugyanúgy kiáll az örök emberi értékek mellett, életével méltó utódja a hős elődnek.

Gratulálunk, további munkájához Isten adja áldását!

Az alábbi gondolatokkal búcsúztunk el Eisenbeck István

volt igazgatónktól:

Kedves Családtagok, veszprémiek, gyászoló polgártársaim!

„Az élet a kezünkbe bízatott,

  a virágok, a barmok, és csillagok.

…..

Miránk, emberekre bízatott,

az ökörszem, meg a cickafarok

Az emberekre bízatott, miránk,

az élet, a világ „

                   Kerényi Grácia versében olvassuk ezeket a

                   felelősségteljes gondolatokat.

Különleges, kitüntető megbízatása az Életnek az, hogy Embereket bíz az Emberre.

Különlegesen kitüntető megbízatás: Felelősnek lenni.

Felelni: Önmagunkért – önmagunk előtt,

              a minket körülvevő élő és élettelen világért,

              embertársainkért: önmagunk és mások előtt,

              és felelni mindezért: Isten és Ember előtt.

A Tanító Ember ezt a felelősséget az Idő relációjába is helyezi. Nem a mérhető idő a KRONOSZ, hanem a beteljesülő idő a KAIROSZ relációjába. Így, egyszerre felelősséget visel a múlt, jelen és jövő iránt, s ezt tanítja is. Így már nem egyszerű paidagogosz, a gyereket kézen fogva a szkolionba vagy gymnasionba kísérő rabszolga, hanem szimbolikus és átvitt értelemben is, gyermekért felelős Mester, Vezető, akire Ember bízatik, s az Élet bízatik.

Hivatása és küldetése leginkább a Szülőéhez hasonlítható.

Hiszen mindketten: szépre, jóra, igazra és szentre nevelnek, tanítanak.

Igen tisztelt, kedves Igazgató Urunk, Pista bátyám!

Te nem írtál alá hűségnyilatkozatot a Dózsa iskolának, és 42 évig szolgáltad ezt a Közösséget! Az első és utolsó, egyetlen munkahelyedet, különböző beosztásokat töltve be, tengernyi szakmai és emberi sikerről tanúskodva. Honnan ez a hűség, kitartás?

Ez a hűség, kitartás a lényedből fakadt, mert

–         szeretted ezt az iskolát, ezt a közösséget, szerettél minket,

–         szeretted ezt a városrészt, a Temetőhegyet,

–         szeretted ezt a várost.

És szereted is, mert a szeretet soha el nem múlik.

Ennek mi tanúi vagyunk: munkatársaid, szülők, gyerekek, Dózsások, mindnyájan. A diáksport egyesület vívói az első, az alapító elnöküket tisztelik Benned.

Mi ketten, Te meg én, nem láttuk teljesen egyformán a világot. De Te mindig tisztelted meggyőződésemet s én is a tiédet. A FELADAT összekötött, s ennek ténye mindig táplálta kapcsolatunkat.

S ahogyan Martin Buber is tanítja: – senki nem akadályozott meg abban, hogy ott, ahol vagyunk, s ahogyan vagyunk, a tőlünk telhető, lehető legjobban cselekedjünk a ránk bízott teendőket. –Hiszen” ránk bízatott az élet, a világ”- hallottuk Kerényi Gráciától.

„Munkamániás vagyok” – mondtad 2011-ben, abban az interjúban, amelyet a Pro Urbe kitüntetésed kapcsán olvashattunk. Felsorolhatnám még kitüntetéseid sokaságát -Teleki Blanka, Ranolder János díjtól, az Köztársasági érdemkereszt ezüst fokozatáig – de ismerlek, nem örülnél neki. Munkádat mindig sokra, nagyra értékelték. Hogy munkamániás voltál, ennek jómagam is,

33 éve, kollegiális-baráti tanúja vagyok. Valóban így van.

És még annak is tanúja vagyok, hogy Eisenbeck István igazgató úr, Pista bácsi, rendelkezett azzal a nagylelkűséggel, s azzal a nagyvonalúsággal, ami az együttmunkálkodáshoz szükséges volt. Akkor is, ha nem egyformán láttuk a világot. A feladat mindig összekötött…

A nagylelkűséggel és nagyvonalúsággal ki lehet bővíteni az együttműködés kereteit! Nemcsak intézmény, hanem város, állam, szervezet és kontinens szintjein is. „A szükséges dolgokban egység, a nem szükségesekben szabadság, és minden másban (megértő) szeretet…” Ezek Augustinus ma is aktuális szavai .

„Alighanem igazad van, Józsi!” – mondanád most is, a Tőled megszokott, barátságos hangsúllyal.

Aztán, van még egy, elhallgathatatlan gondolat, sőt, mi több, egy szavad járása, amit megosztanék a Téged szeretőkkel, a Tőled búcsúzokkal, a Téged tisztelőkkel:

„Azért vagyunk, hogy segítsünk.” hallottuk Tőled, oly sokszor. Most már tudom, ez volt a Te katedrád jelmondata.

Pista bácsi! A Te iskoládban ezen a héten a hetes is ezt a heti jelmondatot írta fel a táblára: „Azért vagyunk, hogy segítsünk.”

Köszönjük neked ezt a lelki, pedagógiai hagyatékot, ezt a TANÍTÁST.

Köszönjük a Mindenhatónak, hogy köztünk voltál,

hogy tanítottál és tanítasz minket,

hogy tanulhattunk és tanulhatunk Tőled,

hogy szerettél minket és szerethetünk Téged.

Mert „a szeretet soha el nem múlik”.

Isten Veled!

Requiesca in Pace!

Nyugodjál Békében!

A fenti sorok 2014. január hetedikén, Eisebeck István, volt igazgató urunk temetésén hangzottak el.

Veress József igazgató úr búcsúztatta Őt, a Vámosi úti temetőben.