Beiratkozás
Látogatók
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Epret ültettünk

20151001_131146Egy gyönyörű napsütéses délután lehetősége volt a 2.c osztálynak a Dózsavárosi Könyvtár kertjében epret ültetni a TIA program keretében. A könyvtár egyik munkatársa, Antal Kati néni várt minket és volt segítségünkre a munkában. Szerencsére velünk volt testvérosztályunkból, a 6.c-ből Hergovics Soma, Major Mátyás és Szabados Dániel,akik felásták nekünk a földet. Közben Kati néni néhány kislány segítségével citromfű és menta leveleket szedtek és áztattak egy kancsó vízbe, majd ízesítés után állni hagyták a frissítő italt.

Mikor a hatodikos fiúk végeztek a föld fellazításával, az osztály tanulói egy-egy kis gödröt ástak, amit meglocsoltak, majd beleültették az eperpalántákat. Mivel egyszerre nem mindenki tudott ültetni, közben kigyomláltuk a kertben lévő gyógy- és egyéb növények ágyásait Kati néni útmutatásainak megfelelően. Mikor mindenki elültette a kis eprét, elfogyasztottuk a citromfű üdítőt, ami kb. egy órát állt addigra. Nagyon finom lett és jólesett a munka után. Köszönjük a lehetőséget, és várjuk a finom epreket, de addig is ígérjük, más növényeket is ültetünk még.

Rácsainé Nyiri Andrea

Döbrönténé Braun Szilvia

osztályfőnök

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum