Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég2 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

„Dózsaváros XXI. századi iskolája”

Veszprém város önkormányzatával karöltve 2010. április közepén látványos fejlesztésbe kezdett a Dózsa György Általános Iskola, és elindították a „Dózsaváros XXI. századi iskolája”, a veszprémi Dózsa György Általános Iskola esélyegyenlőség-orientált fejlesztése című átfogó projekt kivitelezési munkáit. Tették ezt annak érdekében, hogy Veszprém városa egy olyan iskolának adhasson helyet, ahol valóban megvalósulhat az integrált oktatás és ahol a környezettudatos tevékenység révén, teljes mértékben alkalmazkodnak a fenntartható fejlődés elveihez, és egyben a település jövőbeni gazdasági fejlődési prioritásaihoz.

A program egyik legfontosabb eleme, hogy az iskolai infrastruktúra elérhetővé tételével kiteljesedhet a fogyatékosok közoktatásba történő integrálása. Továbbá az energia-hatékony építészeti beavatkozások, a korszerű és környezetvédő módszerek és terek révén az iskola épülete és környezete tükrözni tudja az iskola környezeti nevelési alapelveit és környezettudatos programját: „cselekedj lokálisan, gondolkodj globálisan”.

A projekt során új külsőt kapott és a pince szint felhasználásával újabb hasznos, modern terekhez jutott a Szent István utcai épület, javultak a tanulók és az iskola dolgozóinak munkakörülményei, nőtt a városrész közoktatási, nevelési és kulturális színvonala, valamint megvalósult az intézmény teljes körű akadálymentesítése. Az átépítés során átalakultak egyes tantermek, helyiségek, továbbá megvalósultak az energiahatékonyság növelését célzó beruházások is. A környezeti nevelés színvonalának emelését pedig a csillagászati terasz és meteorológiai állomás, valamint új természettudományi eszközök biztosítják.

A projekt során megújuló épületrészek

A 2010. április közepén, a nyílászárók cseréjének megkezdésével indult beruházás kiterjed a Szent István utcai főépület és tornaterem rekonstrukciójára, teljes körű akadálymentesítésére. Az épületen belül átalakuláson esett át a főbejárati csarnok, az udvari bejárat, és szintsüllyesztéssel tették akadálymentessé a tornaterem lépcsőzetét.

A pinceszinten új öltözők, zuhanyzók, akadálymentes illemhelyiségek és az orvosi szoba kapott helyet. Az iskola valamennyi meglévő vizesblokkja megújult, és burkolati elemeket építettek be, ill. felújították a régieket. Új sportpadlót kapott a tornaterem.

Újdonság az emeleti szinten, a tornaterem felett található acélszerkezetű csillagvizsgáló és a meteorológiai állomás.

Az akadálymentesítés jegyében a fogyatékkal élő tanulók a bejáratnál található mozgássérült emelő, valamint az épületen belüli négymegállós lift segítségével közlekedhetnek az iskola szintjei között. Számukra minden szinten akadálymentesített illemhelyet alakítottak ki, a hallássérültek számára pedig indukciós hurkokat és videotelefont építettek be. A könnyebb tájékozódást a szintenként elhelyezett infokommunikációs táblák, valamint az ugyancsak szintenként elhelyezett, kijáratot jelző világító testek segítik, a folyosókra pedig a biztonságos közlekedés érdekében csúszásmentes burkolat került.

A környezettudatos szemléletet erősíti a szolár rendszerrel ellátott tetőtéri hőközpont, melynek segítségével energiatakarékos és költségkímélő melegvíz forráshoz jut az iskola. Emellett megújul a fűtés és a szellőztető rendszer is.

A legkisebbeknek kedveznek az új kültéri játszóeszközök, melyek között homokozót, kombinált mászókát, rugós játékot, gerendapályát, lengőhintát, csúszdát, mászókát és mérleghintát is találnak a gyerekek. A sportos életmód ösztönzéséhez és elősegítéséhez két új kerékpár tárolóval is bővült az udvar felszereltsége.

A kibővült beltéri berendezésekkel, a sport és mozgásos eszközökkel, fejlesztő játékokkal és modellekkel, szerszámokkal, a fizika – kémia szaktantermi bútorokkal és berendezésekkel, a kísérleti eszközökkel és készletekkel, valamint a szemléltető eszközökkel, hangszerekkel és infokommunikációs eszközökkel a Dózsa György Általános Iskola nemcsak Veszprém, de a régió és akár az ország egyik vezető alapszintű oktatási intézményévé válhat. Olyan intézménnyé, ahol a minőségi oktatás, valamint a hátrányos helyzetű és roma gyermekek esélyegyenlőségének feltételei mellett megteremtődnek a hatékony nevelés és oktatás egészséges, energiatakarékos infrastrukturális feltételei is.

Veszprém MJV Önkormányzata a Közép-Dunántúli Operatív Program „Közoktatási infrastrukturális fejlesztések” tárgyban közzétett felhívásán csaknem 245 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Dózsaváros XXI. századi iskolája”, a veszprémi Dózsa György Általános Iskola esélyegyenlőség-orientált fejlesztése című projekt megvalósítására.

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Europe Code Week
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum