Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 5 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Iskolánk környéke

Márkói német nemzetiségi nap

2016 október 8-i rendezvényen iskolánkat a 4.b osztály táncosai képviselték. A Márkói Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívásának tettünk eleget. Szülők, nagyszülők is kísérhették a gyerekeket, mivel a márkóiak egy külön autóbuszt is biztosítottak számunkra.

kepkivagas

Az átöltözést követően rövid próbát tartottunk. Nagy volt az izgalom, mert a táncokat betanító, Fertig Erzsébet, nem tudott velünk tartani. Ő is fellépésen volt kórusával. A két tanító néni vette át a szerepét. Óvodásoktól felnőttekig sokféle művészeti csoport bemutatkozott.  A nagy taps azt jelezte, hogy jól sikerült a produkciónk.  Egy német nyelvű oklevéllel és a márkói kálváriát ábrázoló plakettel jutalmaztak bennünket. Végül kedves vendéglátásban is volt részünk. Nagy meglepetést okozott, hogy minden szereplő egy édességekből álló ajándékcsomagot is kapott. Jól éreztük magunkat, élmény volt a délután.

Köszönöm a gyerekek helytállását, a szülők támogatását.

Köszönöm Bánné Borbás Éva és Dériné Tamás Éva tanítók lelkiismeretes szervezőmunkáját és az osztály elkísérését.

Kovácsné Balázs Tünde
intézményegység-vezető

VADGESZTENYE GYŰJTÉSI FELHÍVÁS

gesztenyeCsaládi vállalkozásunk egyéb gyógynövények mellett vadgesztenye felvásárlással is foglalkozik, amit nagyon sok iskolában, óvodában szívesen és sikeresen szednek évek óta a gyerekek. Ezt mi a továbbiakban feldolgozzuk.

vadgesztenye gyűjtésre hívjuk
az intézmény tanulóit
Ára: 30 Ft/ kg
Amikor már nem potyog tovább, nem lehet többet szedni akkor mi teherautóval egy előre megbeszélt időpontban elmegyünk és átvesszük a begyűjtött gesztenyét. Készpénzben fizetünk.

A behozott vadgesztenyét az iskolában kijelölt helyen (szolgálati lakás előtere) kérjük elhelyezni október 3-ig, a zsákra, dobozra ráírva az osztály nevét. 

 Kilónként 25 Ft az osztályoké, 5 Ft a Diákönkormányzaté, ebből
az összegből szeretnénk támogatni a diák önkormányzati rendezvényeket

                                                                                                Sikeres gyűjtést kívánunk!

                                                                                               DÓZSÁS DIÁKÖNKORMÁNYZAT

 

SULIRÁDIÓ 2016.szeptember 19.

imagesRemélve, hogy mindenkinek kellemesen és tartalmasan telt a hétvégéje, köszöntelek Benneteket, külön is köszöntve és sok boldogságot kívánva a név-és szülinapos dózsás diákokat. A dózsás sulirádió szeptember 19-ei adásával jelentkezünk.

 Köszöntelek Benneteket én is, szép napot kívánva! Múlt héten tartottuk az iskolai diáktanács alakuló ülését, ezúton is köszönöm a felsős diákok aktív részvételét, sok jó ötlet és javaslat hangzott el. Igazgató úr is jó néhány kérdésetekre válaszolt, de még elhangzott jó néhány kérés, ezért szeretném kérni, hogy a kéréseiteket legyetek szívesek a héten, névvel ellátva az Ötletládába bedobni, hogy érdemben is tudjunk vele foglalkozni.

A mai napon a 3. óra utáni szünetben a tanácskozóval szemben DÖK faliújságnál várom mindazokat a diákokat, akiknek kérése vagy észrevétele lenne a diákönkormányzat felé. Szeptember 27-ig várnám a diák tanács tagjainak javaslatait a diákönkormányzat munkatervére, kérve, hogy beszéljétek át a tervezetet a diáktársaikkal.

Egy nagyon különleges pályázaton való indulásra buzdítanánk az iskola azon diákjait, akik szeretnek színezni, a Vámos Robi színezős játékára szeptember 30-ig lehet jelentkezni, egyénileg, de csoportosan is színezhettek A főépület portáján kicsiknek és nagyoknak való színezőket is találtok, melyet jövő hét keddig adhattok le főépület portáján. Értékes és izgalmas nyeremények várnak rátok, keressétek a kiírást a DÖK faliúságon és színezettek bátran.  

 A diákbüfénk továbbra is vár Benneteket az első és második szünetben, az ebédlőben, ahol elérhető áron jut tízóraihoz, az, aki megéhezett vagy nem hozott magával elemózsiát.

 A felső tagozatos diákoknak újra meghirdetjük Állatok Világnapjához kapcsolódó rajzversenyünket, melyre szeptember 26-ig várjuk rajzaitokat, a részletes kiírást a héten már a DÖK faliújságon olvashatjátok.

  A kupakgyűjtés újra indul, s ehhez szeretnénk a segítségeteket kérni az idei tanévben is. Kalmár Hanna 4 éves csabrendeki kislány, aki egy nagyon ritka betegségben szenved, születésekor a koponyája eldeformálódott, műtéti és kezelési költségeihez történő hozzájárulást támogatnánk a kupakgyűjtési akciónk folytatásával. Hanna édesanyja, Bódis Veronika előre is nagyon köszöni a segítségeteket, egy csepp kis odafigyeléssel együtt sokat tehetünk a kis Hanna gyógyulásáért.

Kérünk mindenkit, hogy bármilyen műanyag palack kupakját gyűjtse, és a két épület portájánál elhelyezett dobozokban helyezze el. Az így összegyűjtött műanyagból granulátumot készítenek majd. Segítsünk együtt a kis Hannának, akire jelenleg is műtétek sora vár, hisz tudjátok jót tenni könnyű, ha sokan segítenek!

Kedves diákok! Lassan érik és a gesztenye, s mi újra meghirdetjük a vadgesztenye gyűjtési akciónkat. Kérjük, hogy az osztályok nevével ellátott zsákokban vagy dobozokban összegyűjtött vadgesztenyét október 3.-a, hétfőig hozzátok és helyezzétek el hétköznapokon a kis ház (szolgálati lakás) előterében. Ha szükséges meghosszabbítjuk az akciónkat.

 Az Okoskodó fejtörő játékunkat októbertől újra szeretnénk útjára indítani, ezért kérem, azon diákokat, osztályokat, akik egy hónapig egy-egy témához kapcsolódva szívesen tennének fel, keressenek meg kérdéseikkel és azok megfejtéseivel. Azon megfejtőket, akik az adott hónapban a legtöbb jó választ küldték a diákönkormányzat jutalmazza.

Heti programajánlóban szeretném a figyelmetekbe ajánlani a hétvégén tartandó Szent Mihály napi búcsút, ahol péntektől vasárnapig tartó rendezvényen, a várszínpadon és a színházkertben is sok színes program, és vasárnap kirakodóvásár is várja az érdeklődőket. Szeptember 24-én, szombaton pásztorkutya találkozó lesz a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.

 Kedves diákok! A Mobilitás hét plakátján megtaláljátok a Critical Mass kerékpáros felvonulás és a hozzá kapcsolódó programokat, melyet szeptember 22-én tartanak Veszprémben. Két keretében. Mivel sokan szerettek bringázni, talán szívesen részt vennétek egy nagy kerékpáros felvonuláson.

 Valamennyi dózsás diáknak és tanárainknak élmény teli hetet kívánok, hisz minden nap új kihívást, de egyben újabb élményt is tartogat.

Legyen szép és mosolygós a napotok!A most elhangzott adásunkat írott formában is olvashatjátok iskolánk honlapján,hetente frissítve sport és tanulmányi verseny eredményekkel.

 

Szabadtéri tanterem avatása

A ZONTA CLUB VESZPRÉM hagyományos gyertyafényes jótékonysági koncertjének bevételét ezúttal a Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diák közösségének ajánlotta fel.

Az adományból vásárolt 2 db kültéri asztalt 2016.június 7-én, 14 órától vehették birtokba a dózsás diákok, a kihelyezésre kerülő másik két asztalt a Dózsa Iskoláért Alapítvány támogatásának köszönhetően sikerült kihelyezni.

A Zonta Club Veszprém elnöke, Sulákné Hontai Mária örömmel adta át az adományt, melyet a diákok nagy lelkesedéssel vettek birtokba. Lengyel Károly iskolánk igazgatója elmondta, hogy a Zonta Club 250. 000.- Ft-os adományát, alapítványunk 220 000.- Ft-tal egészítette ki, így sikerült a kültéri asztalok megvásárolása. Köszönet mindazoknak, akik adójuk 1%-val is támogatják iskolai alapítványunkat.

Az eseményről hírt adott a MÉZ Rádió, a Veszprém Televízió valamint a VEHÍR internetes portál is.

A veszprémi klubbal két éve óta alakult ki az együttműködő kapcsolat, azóta már 373 000.-Ft értékben nyújtottak iskolánk diákjainak és közösségének támogatást, többek között az Ambu-baba megvásárlásával, a 8. osztályosok osztálykirándulásának támogatásával, 2 db tuja megvásárlásával valamint a 2 db kültéri asztal megvásárlásával.

Közösen szerveztük meg a „Tégy az erőszak ellen!” előadást szülőknek és pedagógusoknak valamint Csehó Eszter közreműködött a Zonta adventi tárlat megnyitóján, a Petőfi Színházban.

Reméljük, hogy a nyári szünidői táborok lakói nagy örömmel töltik szabadidős programjaikat az árnyas fák alatti asztaloknál, s a következő tanévben kedvelt helyszíne lesz a szabadtéri órák és szabadidős programok megtartásának.

                                                       Lambert Zsuzsanna
Felsős diákönkormányzatot segítő pedagógus

 

 

Hon,- és népismereti tábor Városlődön

KépkivágásIskolánk német tagozatos harmadikosai két napos hon,- és népismereti táborban vehettek részt május 19-20-án Városlődön.

Csütörtök reggel vonattal indultunk útnak. A vasútállomásról egy rövid séta után megérkeztünk az Iglauer parkba, ahol a szállásunk volt. A gyerekek nagy izgalommal vették birtokba a kis faházakat.

Délelőtt már várt minket Rózsi néni a német nemzetiségi tájházban. Az alapos ismeretszerzést feladatlap is segítette. A gyerekek többek között megtudhatták mi is az a füstös konyha, miért építkeztek a svábok úgynevezett szalagtelkekre, hogy hívják a szobában a nagy gerendát, mi található a szent sarokban, milyen volt egykor a hétköznapi és az ünnepi viselet. Érdekes történeteket hallhattak a Cristkindl hagyományról, megcsodálhatták a nagy gonddal elkészített ruhákat. Egy külön szobában régi mesterségek szerszámaira, eszközeire bukkanhattunk.

Ebédünket a táborba visszatérve fogyasztottuk el, majd egy kis játék után újra útra keltünk. A gyerekek érdekes feladatra vállalkoztak. 6 fős csapatokban vették nyakukba a falut és kezdtek hozzá a nyomozó játékhoz. A feladatok megoldásához meg kellett szólítaniuk a falubelieket, be kellett járniuk a falut. Mi, tanító nénik, hat helyszínről felügyeltük a gyerekek önálló felfedező munkáját. Tapasztalatunk és a helyiek elbeszélése alapján is nagyon büszkék lehettünk fegyelmezett és udvarias tanítványainkra. A gyerekek többek között hagyományos sváb ételek után nyomoztak, és megtudhatták a családtagok elnevezéseit is.

Fáradtan, de jókedvűen tértünk vissza a táborba. Kis pihenő után, a kálvária dombot útba ejtve elsétáltunk a horgásztóhoz. Út közben népi játékokkal ismertettük meg a gyerekeket. A tavon nádból készült kis vitorlásokat eregettünk.

Mire visszatértünk a táborba, már várt minket a meleg vacsora, de a tartalmas napunkat még egy német nemzetiségi táncház és egy esti vásznas német rajzfilmvetítés zárta. Aznap este a gyerekek fáradtan, de tele élményekkel tértek nyugovóra.

A péntek délelőtt is tartalmasan telt. Míg egyik csoport agyagozós kézműves foglalkozáson vett részt, a másik csoportunk a német nemzetiségi himnusszal ismerkedett, aztán cseréltünk.

A nagy sikert aratott közös pizza ebéd után felszedtük a sátorfánkat és hazavonatoztunk.

Tartalmas, vidám két napot töltött együtt a 3.a és a 3.b osztály.

Kísérő tanáraik voltak:

  • Bánné Borbás Éva,
  • Dériné Tamás Éva,
  • Baum Csabáné,
  • Lenkei Judit,
  • Horog Zsuzsanna
  • és Fertig Erzsébet

Lekei Judit

 

Nyári tábor

Kedves Szülők!

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a veszprémi lakcímmel rendelkező és veszprémi általános iskolába járó 1-7. osztályt végzett tanulók számára nyári napközis tábort szervez.

Itt letölthető
a táborral kapcsolatos tájékoztató:Tájékoztató nyári napközis táborról
a jelentkezési lap:Jelentkezési lap
a szülői nyilatkozat:Szülő nyilatkozata a gyermek egészségi állapotáról

Tavaszi papírgyűjtés összesítő

KépkivágásTovábbi adatok:Papírgyűjtés listája 2016 (tavaszi) összesített lista

Az év végi összesítésben az I. helyezett osztályok:
Felső tagozaton: 8.A

Alsó tagozat: 4. B
Jutalomkiránduláson vehetnek rész.

 Gratulálunk!!!

Diákönkormányzat

Diákolimpia sikerek

A városi diákolimpián 3. helyezést ért el a többpróba csapatunk.

  • Kovács Máté,
  • Ábrahám Levente,
  • Csordás Erik,
  • Lesetár Bence,
  • Migray Bendegúz, 
  • Hégely Márton.

Gratulálunk nekik!

Kivilágított Dózsa-szobor

A Szent István szobrunk pár évvel ezelőtti megvilágításán felbuzdulva, most már iskolánk másik értékes szobrát is így tettük még szebbé, a városrész örömére.
Pazar látvány a későesti órákig fénysávban úszó Dózsa- szoborcsoport!
Köszönjük szépen az önzetlen munkát iskolánk volt diákjainak, Csécs Ferenc és Boros Ottó uraknak, valamint régi jó pártfogónknak Péringer Ferenc úrnak!
A további, szobor körüli finommunkákat a nyári udvari garanciális javításokkal együtt végezzük majd el.
Addig is büszkék lehetünk a szép látványra s még inkább nagylelkű segítőinkre, illetve a Dózsavárosi Baráti Kör vezetőségének és tagjainak áldozatkészségére.
Isten áldja őket jóságukért!

A Dózsa Iskola Közössége nevében, köszönettel:

Veress József
igazgató

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum