Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Felvidéki kaland

Határtalanul 2016

KépkivágásA Veszprémi Dózsa  György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola  a Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt  Határtalanul pályázattal május 31.és június 4. között a Felvidék településeit járta be. Iskolánk 39 hetedik osztályos tanulója ismerkedett meg Rákóczi Ferenc nyomában a történelmi Magyarország felvidéki városaival, nevezetességeivel.

A várva várt kirándulás előtt témanapot és történelemvetélkedőt tartottunk, ahol irodalmi és történelmi ismeretinkről adtunk számot játékos formában.

KépkivágásAz ötnapos kirándulásunkon Fülek várát vettük be elsőként, majd a közeli Szklabonyára látogattunk a Mikszáth-házba. Múzeumi vezetőnk ízes palóc kiejtését örömmel hallgattuk.
Sajógömörben felelevenítettünk  a Mátyás királyról szóló mondát és megtudtuk, ki volt Cinka Panna.
Murányalján bevettük a Cigánka-hegyen álló várat, ami előttünk nem sikerült senkinek, nem csoda, hisz a közel ötórás túra igazi kihívásnak bizonyult. Andrássy mauzóleum (5)A vár romjainál idéztünk Petőfi Úti leveleiből.
A csetneki evangélikus templom látogatása után hagyományőrző íjászkodáson vettünk részt. Másnap Lőcsén megtekintettük a szepességi múzeumot, felidéztük Korponay Júlia alakját a 16. századi városházán.
Késmárkon megkoszorúztuk Thököly Imre sírját és megcsodáltuk a  szabadságharcban fontos szerepet játszó várat. A szepesi várban tett sétánk visszavitt bennünket a múltba.
Rákóczi Ferenc kedvenc városába, Rozsnyóra  érkeztünk másnap. Rozsnyó (9)A belvárosi séta, a városháza megtekintése és Andrássy Franciska szobra meggyőzött bennünket a város szépségéről. Koszorút helyeztünk el Rákóczi szobra előtt.
A közelben lévő Csucsom községben bányászati skanzent néztünk meg. Következő megállónk Kassa volt. A Szent Erzsébet dómban megkoszorúztuk Rákóczi  Ferenc és Zrínyi Ilona szarkofágját.
Napunkat este  Szádalmáson, a szállásunkon gömöri táncok tanulásával zártuk, amit a Borostyán néptáncegyüttes lelkes tagjai tartottak.
Utolsó napunkat a Szádelő völgyében egy kellemes sétával kezdtük, megismertük  a  Cukorsüveg hegy mondáját, majd felsétáltunk a krasznahorkai várhoz. Várhosszúrét kopjafák (7)Andrássy Dénes mauzóleumának megtekintésével zártuk a szabadságharc hőseinek nyomában tett utunkat.
A június 4-i utolsó programunk  a Várhosszúréten tartott nemzeti összetartozás napi kultúrműsor volt.Nyolc magyarországi iskola emlékezett versben, prózában, énekkel és tánccal magyarságára. A helyi templomkertben kopjafát állítottunk a 2. világháborúban elhunytak emlékére.

Mindannyian éreztük, mit is jelent magyarnak lenni a határainkon túl,s azt, hogy otthonról hazamentünk.

Horog Zsuzsanna

 

Felvidéki kalandozás- Határtalanul!

A Felvidéken jártunk…
– Bányavárosok, Szepesség –

A „HATÁRTALANUL!” program keretében került sor a Dózsa György Általános Iskola 7.a osztályos tanulóinak tanulmányi kirándulására a Felvidéken.
    A sok előkészítő órának köszönhetően alapos felkészüléssel indultunk útnak május 17-én. Útitársaink a tótvázsonyi általános iskola 7.-esei voltak.
    Programunk első állomása a komárnoi Eötvös Utcai Alapiskola, ahol hasonló korú gyerekekkel ismerkedtünk meg. Nagy-nagy szeretettel fogadtak minket. Élveztük a közös drámaórát! Finomságos specialitásukkal kínáltak bennünket, mi pedig apró ajándékokkal kedveskedtünk nekik. Címeket cseréltünk egymással, és nagy nehezen indultunk Selmecbányára.
    Itt először a Bányászati Múzeumba mentünk. Rengeteg érdekességet láttunk: bányászati eszközöket, modelleket, II. József császár arannyal átszőtt bányalátogató köpenyét, akadémiai főkamaragrófok arcképeit, ruháit, használati tárgyait. Aztán irány a történelmi belváros! Szent Katalin-templom, a Városháza toronyórája a felcserélt mutatókkal, az Evangélikus Lyceum, ahol Petőfi és Mikszáth is tanult. Koszorúzással emlékeztünk rájuk.
    Körmöcbánya a következő cél, a program pedig: Érme Múzeum– itt még „kisbányában” is voltunk, átérezve, milyen lehet bányásznak lenni…
    Aztán Besztercebánya…! A gyönyörű főtér! A várnegyed épen maradt emlékei, a Felszabadítási Mozgalom Emlékparkja…
    Fáradtan érkeztünk késő este Kokava-Línia-ra (Tátra), szálláshelyünkre. A finom vacsora után új erőre kapva gömöri táncházban voltunk .
    Második nap meglátogattuk Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű várrom-együttesét, a Szepesi várat. Gyönyörű a vár, gyönyörű a táj!
Délután Lőcsére érkeztünk, ahol megtekintettük a Szent Jakab-templomot, melynek különlegessége a 18 méter magas faragott faoltár. Sétáltunk a régi Városháza felé, láttuk a harangtornyot és a szégyenketrecet, Lőcsei Pál házát illetve a Thurzóházat.
Kora este Ótátrafüreden a Magas-Tátra legnagyobb és legrégebbi üdülőhelyén élveztük a látványt és a friss levegőt. Századfordulós villák…szállodák…FatemplomSikló…Grand Hotel…Csodálatos volt!
    Harmadik nap már a hazafelé útról is szólt, de előtte Kassát barangoltuk be. Igazi világváros benyomását keltette. Széles utcák, zenélő szökőkút, patinás épületek…Elzarándokoltunk a Rodostói-házhoz, amely II. Rákóczi Ferenc házának másolata.
    Nagy tudású idegenvezető mutatta be nekünk a Szent Erzsébet-székesegyházat, melynek altemplomában nyugszik II. Rákóczi Ferenc , Zrínyi Ilona…Koszorút helyeztünk el, tisztelegve emlékük előtt.
    A kassai repülőtér mellé buszoztunk, ahol 5 hangárban, 52 repülőgép és helikopter volt látható. A kiállítást veterán autók tárlata zárta. Szívünk szerint hazahoztunk volna egy-két darabot…
    Késő este érkeztünk az iskolához. Fáradtan, de élményekben gazdagon.
Utazásunkat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a BGA-12-HA-01-0550 számú pályázat keretében közel félmillió forinttal támogatta, amit nagyon köszönünk!

7.a osztály tanulói

Az utazásról készült film az alábbi linken tekinthető meg:

BGA-12-HA-01_0550

 

Határtalanul!

 

 

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum