Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 5 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

BankVelem PénzOkos Kupa

Iskolánk idén indult először a BankVelem PénzOkos Kupán.

 

A tudásversenyen 7-8. osztályos és a Junior versenyen, 5-6. osztályos általános iskolás diákok indulhatnak 3 fős csapatokban.

 

Két hatodik, egy hetedik és három nyolcadikos csapattal neveztünk. A tanulók nagy lelkesedéssel folytatták online versenyünket négy fordulón keresztül.

Sajnos a negyedik fordulóból már nem jutottunk tovább, de a csapat szellem és az összetartás terén is sokat tanultak a versenyből. Sok új ismeretet szereztek a pénz, a bankok világából.

Nagyon tanulságos volt számomra is a verseny, habár nem informatikai verseny volt, de mint tanár én is sokat tanultam belőle.

 

A hatodikasok csoportjában 189 induló csapat volt és mi annak ellenére, hogy először indultunk a 200 pontból 169 pontot értünk el.

 

1

 

A 7-8. osztályosok szintén szépen teljesítettek. A képen az országos lista látható az első három forduló után

 

2

 

A csapatok és tagjai:

 

3

4

5

6

7

 

Most pedig megosztom a GeniusGroup csapatának levelét:

 

Kedves Ildi néni!

 

Megvannak a továbbjutók a versenyen, de sajnos az összesített eredmények alapján nem vagyunk köztük. (Az online elődöntőben 2. helyen végeztünk.)

Nem vagyunk csalódottak, mert így is sokat tanultunk a verseny alatt.

A csapat nevében szeretném megköszönni a sok segítséget és befektetett időt!

 

Minden versenyzőnek köszönöm a részvételt. GRATULÁLOK!!!              Ildi éni

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum