Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 3 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Mikulás-kupa házi focitorna a felső tagozaton

IMG_0383b

Negyedízben hirdette meg diákönkormányzatunk a házi focitornát, ez alkalommal december 5-én, Mikulás napjához közeledve. Sportszerű és élmény számba menő meccseket vívott a Mikulás kupa házi focibajnokságra benevezett 11 csapat a lelkes szurkolótábor biztatása mellett.

 

Lőrincz Panna 7.b-s a diáktanács elnök, mint krampusz lány és jómagam kezdőrúgását követően előbb az 5. évfolyam három osztályának egy-egy csapata, majd a 6. évfolyamról négy és a 7-8. évfolyamon két fiú és két lány csapat mérkőzött egymással.

 

Az 5. évfolyamon a harmadik helyen az 5. c, a második helyen az 5.b  első helyen az 5. a osztály csapata végzett, a győztes csapat tagjai Varjú Máté Trón László Sallai Adrián Titz Dániel Vágenhoffer Alvin, Puskás András.

 

Szívből gratulálunk csakúgy mint a  6.c csapatának melynek tagjai  Gáncs-Pető Levente, Bognár Zsombor, Rupa Nándor, Nádasdi Benjamin, Gáncs-Pető Máté, Major Ákos, Kovács Benedek. Második helyet értek el a 6. d-s fiúk, harmadik helyen végeztek a 6.a csapat tagjai s negyedikek lettek a 6.b-s fiúk a  sportszerű küzdelemben.

 

7-8. évfolyamon a lányok közül második helyezett a 8.b-sek csapata lett,   az első helyen végző 7. b csapatot Kalamász Rebeka, Lőrincz Panna, Krizmanich Kata, Mária Kata, Lőrincz Panna, Sándor Julianna és  Bali Boróka alkotta.

 

A 8. évfolyamon Grám Botond, Forintos Viktor, Kovács Máté, Matos Tege, Németh Ádám, Nagy Tamás és Marton Dániel volt a győztes 8.b-s csapat tagja. A 7.b-sek az előkelő második helyen végeztek.

 

Köszönet diákönkormányzat nevében a tesis munkaközösségnek, külön köszönet Pap Ervin és Orbán Zsolt tanár uraknak a lebonyolításhoz nyújtott értékes segítségéért. Elismerés minden csapatnak, hogy vállalták a részvételt és a sportszerű játékot. Öröm volt látni a magával ragadó lelkesedést a játékosokon és a közönségen egyaránt.

A diákönkormányzatunk valamennyi résztvevő csapatot és játékost  jutalmazott, s a házi rangadóról Udvardi Péter által készült fotók a honlapunk kép galériájában  megtekinthetőek.

 

Lambert Zsuzsanna

a szervező felsős diákönkormányzat nevében

 

A Mikulás kupán készült fényképek ide kattintva megtekinthetők

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Digitális Oktatás
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum