Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 3 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Kertészkedés a 80. évforduló tiszteletére

2019. szeptember 20-án a Dózsa iskola TIA-ÖKO munkaközösségének felhívására, több mint 25 család közreműködésével, egy lelkes csapat kertészkedésbe kezdett az iskola udvarán.

Kivágtunk régi, veszélyessé vált bokrokat, megtisztítottuk a kisépület északi oldalánál elgazosodott területet, elültettünk 8 db tuját (melyek jelképezik a 8 évfolyamot iskolánkban), valamint egy szakavatott és hozzáértő csapat, felújította a rég feledésbe merült sziklakertet a szelektív tárolók melletti területen.

 

A szülői közösség példaértékű lelkesedéssel végezte a rendkívül fárasztó munkát, de a sok szorgos kéz nyomán a munka nagy részével végeztünk egy délután alatt.

Köszönjük a szülőknek a közreműködést, örülünk, hogy a közös munka nyomán szebbé és biztonságosabbá vált iskolánk udvara.

Így szép, rendezett környezetben várhatjuk a 80. évfordulót, melyet egy jubileumi hét keretében fogunk megünnepelni október 7-11 között, sok-sok programmal, meghívott vendégekkel.

 

A kertészkedésről készült fényképek ide kattintva megtekinthetők

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum