Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

SULIRÁDIÓ

SULIRÁDIÓ

2019.május 20.

 

Szép napot, jó reggelt kívánunk kedves dózsás diáktársaim! A sulirádió május 20-ai adásával jelentkezünk Zsuzsa nénivel és Viviennel együtt.

Ha jól számolom már csak négy hét van a tanévből vissza,de a megérdemelt pihenésig még egy nagy-nagy hajrá vár ránk.

 

Jó reggelt, szép napot kívánok én is mindenkinek! A tavaszi papírgyűjtésünk eredménye a mai naptól az alsós és felsős épület hirdetőin is megtekinthető lesz, de az már bizonyos, hogy az iskolában és a MÉH telepen átvett papírhulladék összesen 25.440 kg volt, ami hasonló mennyiség, mint amit ősszel gyűjtőtettek.

Sokat tettünk együtt a hulladék újra hasznosítása érdekében, mi magunk is az akciónkkal, hiszen 300 fát mentettünk meg a kivágástól. A tavaszi papírgyűjtésen az alsós osztályok közül az első helyen a 2. a, a felső tagozatosok közül a 6. b osztály végzett, az évi összesített versenyben a 2.a illetve a 6.a és 6.b osztály nyerte el a veszprémi jutalom programhoz a diákönkormányzat támogatását.

Gratulálunk a papírgyűjtésben résztvevő osztályoknak, de minden olyan diákot is dicséret illet, aki tett valamit az akció sikeréért. Külön köszönet a segítő diákoknak, akiknek a nevei már a faliújságon és a honlapunkon is olvashatóak, örültem, hogy sokan voltatok, remélem senkit sem felejtettem ki.

 

Május 11-én került megrendezésre a Medve Szabadtéri Matematikaverseny. A Kolostorok és Kerteket benépesítette az 1500!!! résztvevő, akik 3 fős csapatokban igyekeztek megoldani a logikai fejtörőket. A Dózsa iskolából 30 gyerek vett részt ezen a vidám eseményen. 

Lássuk, milyen eredményeket értek el.

 

Medvebocs kategória:

Arany fokozatot és 6. helyezést értek el: (167 csapatból !)

Krizmanich Kata, Dobos Benedek, Mária Kata

Arany fokozatoz értek el:

Fischer Anna, Kolonics Andrea, Vámosi Kamilla

Kolozsvári Petra, Tóka Máté, Márton Lilla

 

Kismedve kategória:

Ezüst fokozatot értek el:

Bogdán Márta, Bánó Viktória, Hamerli Csenge

Grám Botond, Érsek Titusz

Csordás Szabolcs, Nagy Benedek, Hargitai Dániel

Németh Ádám, Marton Dániel, Jakab Dominik

Kántor Kamilla, Kerékgyártó Fanni, Somlai Katalin

 

Bronz fokozatot értek el:

Heizer Nóra, Kiss Gabriella, Varga Dominika

Gratulálunk minden tanulónak, aki ezen a rendhagyó Medve Matekon részt vett.

Matematika Munkaközösség

 

A Báthory iskolában rendezett népdaléneklési versenyen Lestár Máté 3.a osztályos tanulónk 1. helyezést ért el. Gratulálunk a szép sikerhez.

Szombaton volt az úszósuli körverseny, ahol a veszprémi úszó klub megnyerte a kupasorozatot. Kovács Botond és Adorján-Csomai Vivien eredményei

 

Az Okoskodó múlt heti kérdésére adott helyes választ és a jó megfejtők neveit osztja meg velünk Font Lili és Csillag Gréta.

 

A legutóbbi kérdésre adott helyes megfejtés a következő volt Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint játssza a három főszereplőt. a Harry Potterben.

 

Nagy Katalin Míra, Pálffy Hanna, Geng Viktória, Nyeste Indira, Kis Anna Csenge 2.a-ból, Veres Szofi, Grám Lili, Sényi Virág,Titz Dániel,Grám Laura Kocsis Júlia, Heizer Alíz, Sényi Anna a 4.a-ból, Vadas Bence a 4.b-ből Schmidt Anna 6.a-ból, Vadas Márk 6.b-ből Grám Luca Panna a 7.a-ból és Hageman Kata küldött jó megfejtést.

 

Három héten keresztül a filmek témakörben Pfenning Hanna és Jankovics Blanka 6. a osztályos diákjaink feladványaira várjuk a megfejtéseket.

 

Ki rendezte az 1979-ben észült Titanic című Oscar-díjas filmet?

 

Kedves felsős diákok! Diáktanács ülésén már említettem, hogy várom a javaslataitokat az ez évi Dózsa-díjas diákokra. Kérem, hogy a mai napon adjátok le a névjavaslatokat a 12 óráig.

 

Kellemes napot élmény teli programokat kívánunk az útra kelő osztályoknak. Szívből köszöntjük és sok boldogságot kívánunk valamennyi név—és születésnapos diáktársunknak.

Legyen tartalmas, szép hetetek! Megköszönve figyelmeteket átadom a szót Márta néninek.

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Spacebuzz
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum