Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 3 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Dalos Pacsirták munkája 2017/2018.

A Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Dalos Pacsirták kórusának éves beszámolója. A kórus létszáma ebben a tanévben 40 – 50 fő között mozgott, a kórustagok 2-8. osztályos diákok voltak. A létszám változásának oka lakóhely változása, illetve az órarend módosulása volt a II. félévben.

 

A tanévre vállalt feladatainkat részben teljesítettük, mivel a tervezett Gizella – napra a kórusok idén nem kaptak meghívást, viszont több olyan alkalommal is felléptünk, amire az idei tanévben kaptunk lehetőséget, amivel éltünk is.

 

A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyert összegből a kórus nyakkendőt, a nemzetiségi szerepléshez blúzokat kapott, valamint a kottatárunkat tudtuk bővíteni.

 

Első szereplésünk a tanévben 2017. november 10-én volt a Márton – napi bálon az iskolában, ez remek főpróba volt a városlődi minősítésre.

 

A következő fellépési alkalmunk 2017. november 21. volt, az 5. Városi Kórustalálkozó a Simonyi iskolában, ahol egy közös éneklés után emléklapot kaptak a kórusok.

 

Még ezen a héten énekeltünk a Nemzetiségi Iskolák Kulturális Seregszemléjén Városlődön, ami minősítő alkalom volt, arany minősítést kaptunk.

 

2017. december 15-én szerveztük meg a már hagyományos Adventi hangversenyt az iskola Kodály termében, valamint csatlakoztunk a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett, a Kodály év tiszteletére rendezett Énekel a Világ! mozgalomhoz.

 

 

Nagy örömmel fogadtuk el a felkérést a lengyel – magyar barátság napja alkalmából 2018. március 23-án városunkban rendezett ünnepségre, ahol magyar népdalokat, biciniumokat és lengyel dalt is énekeltünk.

(További cikk ide kattintva elolvasható)

A tanév legnagyobb feladata az Éneklő Ifjúság minősítésre való felkészülés volt. A hangversenyt 2018. április 8-án rendezték a veszprémi Hangvillában, itt kórusunk ezüst minősítést kapott.

 

 

Iskolánk nemzetiségi tagozata jubileumát ünnepelte ebben a tanévben. Az ünnepi témahét megnyitóján is énekeltünk 2018. április 9-én.

 

 

A tanév kórusmunkáját a 2018. június 12-én megrendezett Nyárköszöntő hangversennyel zártuk az iskola Kodály termében, ekkor búcsúztam el, illetve köszöntem meg az éveken át kitartó munkájukat a 8. osztályos dalosoknak.

 

Készítette dr. Bojnéczné Ficzere Judit karvezető

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum