Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég2 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Városismereti séta a diáknapon

2018.június 15. (péntek) 11 óra

Értékelés és jutalmazás

 

Helyszín:

A Dózsa iskola főépületének felsős zsibongója

 

Igény:

oklevelek, jutalomtárgyak a diákönkormányzat támogatásával

 

Technikai igény:

hangosítás, állványos mic

 

Meghívott vendégek, díjátadók:

Nagyné Kozma Ildikó pedagógus és Jákói Bernadett helytörténeti kutató, Lengyel Károly igazgató

 

Felelős:

Lambert Zsuzsanna felsős diákönkormányzatot segítő pedagógus

 

Részt vesznek  a Dózsa iskola felső tagozatának tanulói osztályonként

 

Lambert Zsuzsanna értékelése:

A tavalyi veszprémvölgyi sétakedvező fogadtatását látva, Jákói Bernadett helytörténeti kutató által javasolt és összeállított tematikus útvonalat járhatta végig a tegnapi diák napon valamennyi felsős osztályunk kísérőikkel együtt.

Köszöntöm őt valamint Nagyné Kozma Ildikó tanárnőt, a BABAKO Egyesület elnökhelyettesét, a nagy háborús sétafüzet egyik szerkesztőjét körünkben.

A szervezőkkel együtt reméljük, hogy sok új élménnyel és ismerettel gazdagodtatok sétátok során.

 

Az 5-6 évfolyam hat osztálya a veszprémi jeles családokhoz kapcsolható emlékhelyeket kereste fel a Családok éve jegyében.

 

 

Felkérem Jákói Bernadett helytörténeti kutatót, hogy ismertesse a menetlevél kérdéseire adandó helyes válaszokat.

Jákói Bernadett ismerteti a jó válaszokat

 

Lambert Zsuzsanna:

A 6 osztályból a 3 legtöbb pontszámot elért osztályt tudjuk egy szerény ajándékkal jutalmazni a felsős diákönkormányzat jóvoltából, bízva abban, hogy egyébként mindenkinek ajándékot jelentett a tegnapi diáknapi sétánk.

Elsőként felkérem Lengyel Károly igazgató urat, hogy adja át a harmadik helyezett osztály képviselőinek az elismerő oklevelet és a jutalmat, III. helyen 72 ponttal az 5.c osztály végzett, szívből gratulálunk 5.c-sek. dr. Bojnéczné Ficzere Judit osztályfőnöknek és  Horog Zsuzsanna kísérő pedagógusnak köszönjük a felkészítő munkáját.

Lengyel Károly átadja az oklevelet és jutalmakat a III. helyezettnek (19 fő )

 

Lambert Zsuzsanna: A II. helyen holtversenyben szintén 5. osztályok végeztek, ők tőlem vehetik át a jutalmakat, s szívből gratulálunk nekik is, nagyon ügyesek voltatok.

II. helyen végzett holtversenyben  83 ponttal az 5. a osztály (18 fő)

Kárpátiné Németh Gyöngyi osztályfőnök, Széplaki Lea kísérő pedagógus

valamint az 5.b osztály 83 ponttal (16 fő)

Tóth Emese osztályfőnök, Kiss Helga Virág kísérő pedagógus

 

Lambert Zsuzsanna: S végezetül kérdéseinkre a legtöbb jó választ adva

I.helyen 86 ponttal a 6.a osztály végzett (25 fő)

Bokor Zsuzsanna osztályfőnök, Fertig Erzsébet kísérő pedagógus

 

Szívből gratulálunk a sikeres feladatmegoldáshoz és az eredményes felkészüléshez, aminek láthatóan meg volt az eredménye. Felkérem Jákói Bernadett helytörténeti kutatót az elismerő oklevél és a tárgyjutalom átadására.

 

Jákói Bernadett átadja az oklevelet és a jutalmat a 6. a osztálynak

Természetesen dicséret illeti IV. helyen 65 ponttal végző 6.c osztályt valamint az V. helyezett 6.b osztályt, akik 58 ponttal végeztek.

 

Lambert Zsuzsanna:

A 7-8. évfolyam osztályai a Nagy Háború veszprémi emlékhelyeit keresték fel városismereti sétájuk során,ebben segítségükre volt az igényes tartalmú Sétál a család Veszprémben a Nagy Háború nyomában sétafüzet, melynek egyik szerkesztőjét Nagyné Kozma Ildikót üdvözlöm és felkérem, hogy legyen szíves ismertesse a kérdésekre adandó helyes válaszokat.

 

Nagyné Kozma Ildikó ismerteti a válaszokat

 

Lambert Zsuzsanna:

A sétáló 6 osztályból ez első három helyezett osztály veheti át a diákönkormányzat oklevelét és jutalmát, elsőként a III. helyen végző 7.c osztálynak, ők 26, 5 pontot értek el, osztályfőnökük Balogh Zsanett, kérem az igazgató urat az oklevél és tárgyjutalom átadására,gratulálunk a 7.c osztálynak.

 

Lengyel Károly átadja az oklevelet, jutalmat       (14 fő)

 

Lambert Zsuzsanna:

Dicséret illeti a 28.5 ponttal a II. helyen végző 8.b osztályt, akik szintén méltó módon, érdeklődéssel, s felkészültséggel vettek részt a tematikus sétán. Osztályfőnökük Nagyné Csapó Mariann és Horváth Gyula volt a kísérő. Az oklevelet és a diákönkormányzat ajándékát jómagam adom át.

 

Lambert Zsuzsanna átadja az oklevelet és jutalmat (16 fő)

 

Lambert Zsuzsanna:

Az első helyen végző 7.-es osztály által kitöltött sétafüzet ékes bizonytéka volt annak, hogy az osztály tanulói alaposan felkészültek a sétafüzet tartalmából, így 32 ponttal az első helyen végeztek.

 

A szervezők nevében szívből gratulálunk a 7.a osztálynak és osztályfőnöküknek Ilcsik Andrea tanárnőnek, kísérő Scher Noémi tanárnő. Felkérem Nagyné Kozma Ildikót a jutalmak átadására.

 

Nagyné Kozma Ildikó átadja az oklevelet és a jutalmakat (21 fő)

 

Lambert Zsuzsanna:

Természetesen a 4. helyezett 7.b, az 5. helyezett 8.a és a 6. helyezett 8.c osztályokat is dicséret illeti.

 

Szívből gratulálok mindenkinek a lelkes és aktív részvételhez, a tanár kollégáknak és a kísérő pedagógusoknak, valamint a helyszínen segítőknek köszönöm a támogató közreműködésüket.

 

Szeretném a nevetekben is megköszönni Nagyné Kozma Ildikónak valamint Jákói Bernadettnek a szakmai segítséget.

 

Bízva a jövő évi közös sétánkban, fogadjátok szeretettel szerény ajándékunkat a köszönetünk jeleként.

 

Kedves diákok! Élvezzétek a vakációt és ismerjétek meg csodálatos városunkat, hiszen ezernyi titkot rejtve, sétáitok során még számtalan meglepetésben lehet részetek.

 

A veol.hu által készített cikk IDE KATTINTVA megtekinthető.

 

Összeállította:

Lambert Zsuzsanna

felsős diákönkormányzatot segítő pedagógus

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum