Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 3 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Szent Patrik Nap 2018

st1

Szent Patrik Nap 2018

 

A Dózsa iskolában idén is megrendeztük a Szent Patrik napi, „zöld” felvonulást. Immár harmadik alkalommal emlékeztünk meg mi is az angol-szász kultúra egyik fontos eseményéről és Írország védőszentjéről. A Dózsa iskola angol nyelvet tanuló osztályai, és mindenki, aki ezen a napon zöldbe öltözött, részt vett a nagy felvonuláson, melyet idén is verőfényes napsütésben sikerült megrendezni.

 

st2st3

A nap fénypontjának számító felvonulást idén is megelőzték kísérő programok. A felsős osztályok plakátversenyen vehettek részt. Első helyezett az 5.B osztály lett, akik Európai népviseleteket bemutató plakátjukkal nyerték  meg a fődíjat: egy zöld tortát. Az alsós angolos osztályok megtekintették a 6.B osztály előadását, melyben a „nagyok” bemutatták a Szent Patrik legendát. Szintén az alsósoknak a tanító nénik izgalmas sorversenyt szerveztek, melynek óriási sikere volt a kicsik körében. A verseny feladatai itt is a Szent Patrik napi ünnepkör eseményeit, kellékeit idézték.

Az órák közötti szünetekben kivetítőn képeket láthattak a gyerekek arról, hogyan is ünnepli meg világszerte Szent Patrik napját. Az iskolarádióból pedig ír zene csendült fel.

Nem maradhatott el természetesen a zöld ital sem ezen a napon, a 8.B osztály segítségével mindenkit vendégül láttunk egy pohár kivi-szörpre.

További képek megtekinthetőek ITT.

 

 

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum