Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 3 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Itt a farsang állt a bál, a felsős farsang

Szerencsére az influenzajárvány sem tudta megakadályozni, hogy február 9-én, pénteken 16:30 órától kezdetét vegye a felső tagozatosoknak szervezett farsangunk. A tavalyi évhez képest úgy gondolom többen voltunk, s öröm volt látni az egykori dózsás diákjainkat is a farsangolók között. Szerintem jó kis mulatság volt, s örültünk, hogy mindenki kulturáltan tudta jól érezni magát az est folyamán.

 

Az farsangi mulatság zene-és hangulatfelelőse ez évben is Szalai Attila, egykori dózsás diákunk volt aki, mindent megtett azért, hogy a diáksereg jó hangulatban és kulturáltan remek zenékre szórakozhasson. Köszönet érte Attila!

Örültünk, hogy a jelmezversenyen 4 osztály, 5.a, 5.b, 7.c és a 8.a rendkívül ötletes csoportos jelmezzel és szórakoztató műsorral mutatkozott be ,  8 egyéni jelmezes is felvonult a népes közönség előtt. A beöltözött osztályok között a zsűri nem tudott és szeretett volna rangsort felállítani így valamennyi osztály egy-egy finom tortát valamint a 8. a jégpálya belépőt, a többiek tombola szelvényt, édességet vehetett át. A zsűri valamennyi egyéni jelmezest is jutalmazott. Közülük kiemelten is értékelte

 

A jelmezversenyt követően kezdetét vette a méltán népszerű csocsó és darts verseny, a karaoke és természetesen a büfé is várta a finom falatokra és hűsítőre vágyókat.

Mint a korábbi években, az idén is népszerű és látogatott volt a hangulatos tea és kávéház, ahol az 8. b osztály vállalta a házigazda szerepét.

A tombolán megnyerhető értékes jutalomtárgyak is sokakat csábítottak. Köszönet Sántha Titanilla, Német Petra, Szabó Szabina és lányoknak, Zalai Glória 8. c-s lányoknak, akik kezdetektől nagyon lelkesek voltak a tombolaárusításnál.

 

Ez évben is izgatott várakozás előzte meg a 18.30 órakor kezdődő tombolahúzást, melyhez a tanulókon és a diákönkormányzatunkon (torták és ajándéktárgyak) kívül a Segway Bakony Túra Kft., a Gusto13 Étterem, a Játékaréna , a Telekom Veszprém Kézilabda Club, a Petőfi Színház, Mátrix Számítástechnika, a Fiat Autószalon, Keller Cukrászat, a Dózsa Iskoláért Alapítvány ajánlott fel ajándékokat. Nagyon köszönjük értékes támogatásukat! Sok felsős diák is küldött tombolatárgyakat, neveiteket hamarosan olvashatjátok az iskola honlapján. Külön köszönet a diáksegítőknek, tanár kollegáknak, akik a tombolaárusításban, a helyszínek dekorálásában valamint berendezésében és lebonyolításban segítettek. Szeretném külön is megemlíteni Szilágyi Márk volt diákunkat, aki a tavalyi évben ballagott el a 8.b osztályból, s aki a felsős és alsós farsangon is nagy segítségünkre volt a rendezvény végéig ,köszönet Márknak a sok-sok értékes segítségéért.

 

A tombolahúzást követően jutalmaztuk a csocsó- és darts verseny helyezettjeit s este nyolcig még mindenki kedvére táncolhatott.

A farsangunk zavartalan előkészítését és sikeres lebonyolítását a Dózsa iskola tanári kara és dolgozói valamint a szülők segítették, külön köszönet a büfében szolgálatot vállaló anyukáknak és apukáknak.

A diákok véleménye szerint a február 9-ei felsős farsangunk változatos és sokszínű programokat kínált így mindenki talált kedvére való szórakozási lehetőséget, jó zenékre táncolhatott, dicsérték a büfé kínálatát, ötletesnek találták a jelmezeket.

 

A márciusi diáktanács ülésén még értékeljük a farsangot, ezért várjuk a jobbító szándékú javaslatokat és ötleteket. Kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre, melyet az ötletládán keresztül szívesen fogadunk. Élménybeszámolótokat, fotóitokat megoszthatjátok a honlapunkon.

 

A felsős farsangon készült fényképek ide kattintva megtekinthetők

 

                                                        A szervező Diákönkormányzat nevében:

       Lambert Zsuzsanna

Felsős diákönkormányzatot segítő tanár

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum