Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 1 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Tökfesztivál

Ez egy TÖK – JÓ NAP volt…2

A tavalyi kedvező fogadtatás után újra TÖKFESZTIVÁLT rendeztünk a felső tagozaton, itt és most iskolánk ebédlőjében minden a tökről szólt.

Október 27-én, csütörtök délután, a köszönhetően a napközis tanár néniknek és Polgár Ildikó pedagógiai asszisztensnek valamint Németh Jánosné Erzsi néninek, aki nyugdíjasként is szívesen volt velünk, élmény teli elfoglaltságban lehetett része a közel 100 résztvevőnek a diákönkormányzat szervezésében.

Köszönet az 5. a osztálynak, hogy faragott töklámpácskáik méltó dekorációi voltak a tök jó hangulatú kézműves délutánunknak.

Balogh Éva néni 5. osztályosait buzdította arra, hogy készítsenek dekorációt és plakátokat a rendezvényre, nagyon ötletes és szép munkák születtek, melyet a közönség a helyszínen értékelt és szavazataik alapján I. helyezett Segesdi Lili, Bán Dorina II. helyezett, III. helyezett pedig Csomai Diana lett, ők mindhárman az 5.c osztály tanulói, gratulálunk, ők a diákönkormányzat ajándékait vehetik át hamarosan.

Németné Erzsi nénivel gesztenyéből készíthettek a diákok mosózsákot, igazán különleges és környezet kímélő megoldást ismerhettünk meg.

Balogh Éva néninél, szebbnél szebb tök sablonokat, mandalákat lehetett színezni a délután folyamán. Pető Barbi néni halloweenes sógyurmából készült figurái nagy sikert arattak, melyet nagy lelkesedéssel színeztek a diákok, hasonlóan népszerű volt Ilcsik Andi néni kartonból és facsipeszből, fonalból  készíthető denevér figurája, s hogy ne maradjunk lámpás nélkül Polgár Ildi néninél az üvegcsét dekorálva halloweeni figurákkal, már mindenkinek lehetett is egy sejtelmes lámpácskája.No és volt még TOTO a tökről és egy kíséretet história szórejtvény, melynek helyes megfejtői, a besegítő pedagógus jelöltektől többek között Nagy Rebeka 6. c osztályos diákunk és édesanyja fantáziadús halloweeni süteményeit kóstolhatták meg. Most már sajnálom is, hogy kép nem készült ezekről a remekművekről, de hát szó mi szó egy pillanat alatt elfogyott mind. Csakúgy, mint az általam készített rántott sütőtök és az Erzsi néni féle mézédes sült sütőtök.

Az 5. osztályos Amira ötletének köszönhetően jó néhányan megosztották véleményüket velünk a tökfesztiválról, hogy mi vagy mi nem tetszett nekik, itt olvashatjátok őket:

  • Egy nagyon kreatív megmozdulás volt. Nagyon élvezetes „kalandos” volt. Lehetne még több ilyen. J Boncz Ádám 6. c
  • Veszprémet megtámadták a tökök.  J Bence
  • Több rejtvénylapot.
  • Minden.
  • Finomak az ételek. J
  • Kellett volna több rejtvénylapot csinálni.
  • A világon a legjobb dolog.
  • Szerintem a totó volt jó. J 5. a
  • Jó volt . J Erik 5.a
  • Hát tök jó. Kis Martin 5. c
  • Szerintem nagyon jó a party, csak a szókereső lehetne német vagy angol. Nagy Tamás 5. b

Vajda-Kovács Ágnes fotóit, melyekért köszönet, a képtárban nézegethetitek. Köszönet továbbá Pásztor Róbertnek a hangosításért, s valamennyi kollegámnak a rendezvény lebonyolításához nyújtott önzetlen segítségéért. Sokak szerint ez tényleg egy TÖK- JÓ NAP volt.

                                                                           Lambert Zsuzsanna
Felsős diákönkormányzati vezető

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum