Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 11 vendég1 robot
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Napocska tábor 2015

TIA- Tábor

Tevékeny – Izgalmas – Akció dús Tábor

avagy

A Napocska tábor történései a TIA program keretében

4 5 6

Osztályunk ebben az évben sem tudott elszakadni az iskolától. Most tanulás helyett izgalmas, játékos napok következtek.

Első nap programsorozata az egészségmegőrzés jegyében kezdődött. 1

Négy csapat különböző színekben versenyzett. Sportos és gondolkodtató feladatok voltak. Ilyenek például a : mocsárjárás, totó, „bacilus”-lufi terelése spatulával. Ezután kihirdették az eredményt, a kékek győztek, de minden csapat megkapta a jutalmát. A gimnazisták játékos feladatokkal készültek nekünk.

Miután elvégeztük a teendőnket, elmentünk ebédelni. Falatozás után következett az éves versenyeink eredményhirdetése. A lapozós egyetem sorozatot idén is Zsozsó nyerte szoros versenyben.

Misi bácsival a helyes közlekedésről csevegtünk, majd egy tesztlapot töltöttünk ki. Megmutattuk, hogy jól tudunk a bringával bánni. A nehéz akadálypályát sikeresen végrehajtottuk.

Második nap népi játékokat játszottunk, amiket mi gyűjtöttünk. Ilyen például: Adj király katonát!, cicázás.

2

Ebéd után minden csapat bemutatott egy-egy veszprémi történelmi helyet. Majd a veszprémi várba és környékére sétáltunk. A Tűztoronyból megcsodáltuk a várost. A mai sport is megvolt, hisz rengeteg lépcsőt jártunk meg fel és le.

Miután visszaérkeztünk az iskolába lementünk játszani, míg nem jöttek értünk.

Nagyon jól éreztük magunkat és várjuk már a VAKÁCIÓT!

2015.06.18.

Friedl Petra Viktória

Németh Bulcsú Botond

Nagy Benedek

A 3. C tanulói

DSC06161

Napocska tábor egy másik diák szemszögéből

Alsó tagozatosként utolsó két napomat töltöttem együtt tanárnőimmel.

Az első napon Erika néni, az iskola védőnője orvosi kötéseket tanított nekünk. Elmentünk ebédelni, majd a finom ebéd után számháborúztunk és Misi bácsi felügyelete alatt gokartoztunk. Másnap kincskeresős számháborút játszottunk úgy, hogy a nagyok dobáltak minket vízibombával a játék folyamán. Ebéd után ismét számháborút játszottunk.

DSC06185Nagyon jól éreztem magamat! J Sajnálom, hogy pont az utolsó évben volt lehetőség ilyen táborba menni. Köszönöm Éva néninek és Andi néninek a közreműködését.Az 1.d osztályba járnak öcséim, akiknek szintén szerveztek a tanító nénik, Kati néni és Zsóka néni napocska tábort. Csoportversenyeken oklevelet és vidám matricákat szereztek, ők is gokartozhattak. Készítettek kőből darazsat, amit mindenki tetszése és kézügyessége szerint festhetett meg. Nagyon jól érezték magukat, szívesen mennek jövőre is.

Szloboda Bence 4.c

 

 

A táborról készült képek megtekinthetőek itt.

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Digitális Oktatás
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum