Beiratkozás
Látogatók
Felhasználó: > 2 vendég
Statisztika
2011. márciusa óta Ön a látogató számláló
látogatónk!

Látogatottsági adatok
Bejelentkezés

Felhívás

FELHÍVÁS

 

      AZ IDÉN ÜNNEPELJÜK  ISKOLÁNK JOGELŐDJE  A „SZENT ISTVÁN ELEMI NÉPISKOLA” MEGALAPÍTÁSÁNAK HETVENÖTÖDIK ÉVFORDULÓJÁT.

Ez a tanév az emlékezés éve. Sikerült felkutatni az  alapításkor elhelyezett emléktábla teljes, hiteles szövegét.

Az emléktáblát az ötvenes években leszereltették, eközben eltörték, majd eltüntették.

      Az idén pótolni akarjuk. A tábla eredeti feliratát mellékeljük.tabla

Öt különböző árajánlatot tudtunk beszerezni az egykori alapítási emléktábla pótlására.

Ezek cca. 154 és 500 ezer forint közöttiek, az öt veszprémi illetve környékbeli kivitelező árajánlatának ismeretében.

Egyetértésben az Öregdiák Klub fő mecénás  képviselőjével, Debreczenyi Jánossal, az ajánlatok műszaki, esztétikai, tartalmi, kivitelezési, elhelyezési, megfelelési és garanciális  paramétereit egyaránt megfontolva,Stumpf János kőfaragó mester 240 ezer forintos ajánlatát választjuk.

Egykori dózsás tanítványunk Öregdiákként már az induláskor számottevő anyagi, szervezési és erkölcsi segítséget adott illetve minderről még a továbbiakban is biztosított minket.

Viszont sajnos, sem a fenntartó, sem a társult szervezetek nem vállalnak  költséget. Az iskola alapítványának keretei már igen szűkösek.

      Így, az iskola Öregdiák Klubja, Szülői Közössége, Diákönkormányzata és Tantestülete is, miként Kováts Sándor egykori /1967-1989/, ma nyugdíjas igazgató úr, és Veress József tanár, igazgatóhelyettes /igazgató 2008-2014/ fent már ismertetett táblapótlás  kezdeményezői, együtt javasolják, hogy a szóban forgó alábbi összeget a „betűk megvásárolásával” közösen  biztosítsuk!

     A betűk ára  a táblán szereplő  620 karakterrel számolva, illetve a teljes költséget figyelembe véve: a 240.000:620=cca.400 Ft/db.

Az elhelyezést biztosító fülke, koszorúzó hely rendbetételének költségei fedezését is beszámítva, mindössze 500 Ft/db a kalkulált betű-végösszeg.

A betűk árát mint hozzájárulást a gazdasági irodán gyűjtjük. Az ott összegyűjtött pénz az Iskola Alapítványára kerül, amely kifizeti az alapító emléktábla pótlásának költségét.

     Kérjük az iskola egykori, jelenlegi Szülőit, Tanárait, Diákjait, és Barátait, támogassák ezt a kezdeményezést!

Azért, hogy mielőbb, még az évfordulós idei tanévben pótolhassuk az összetört, elveszett, illetve eltüntetett  alapítási emléktáblánkat,

amelynek eredeti fali fülkéje ma még üresen tátong a Szent István épület földszintjén

 

Öregdiákok         Szülői Közösség          Tantestület           Diákönkormányzat     

Hozzászólás (bejelentkezés szükséges!)

(Megjelenés előtt el kell fogadni egy adminisztrátornak!)

Digitális Oktatás
Pályázatok
Képek gyüjteménye
Arhívum